A vasutasok karácsonyig megkapják az első részletet
Még karácsony előtt megkapják a MÁV átszervezésében 2005 és 2007 között részt vevő és jelenleg is a MÁV-nál dolgozó vasutasok a MÁV Cargo privatizációja után őket megillető bevétel első részletét, összesen egymilliárd forintot.
Hegmanné Nemes Sára, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) vagyonpolitikáért felelős államtitkára szerdán Gaskó Istvánnal tartott közös sajtótájékoztatóján hangsúlyozta: az ötmilliárd forint első részletének, egymilliárd forintnak a kifizetése elindult, a több mint 30.000 érintett vasutas legkésőbb péntekig megkapja a neki járó, átlagosan bruttó 20.500 forintot. Hozzáfűzte: a megállapodás alapján a vezetők nem részesülnek kifizetésben.
Gaskó István elmondta: az egymilliárd forintból 200 milliót azok munkabérének kompenzálására szánják, akik a sztrájk alatt nem kaptak fizetést, a maradék 800 milliót pedig elosztják az érintettek között. Hegmanné Nemes Sára megerősítette, hogy a kormány tartja magát a novemberi megállapodáshoz, s a fennmaradó 4 milliárd forintot 2-2 milliárdos felosztásban 2012-ben és 2013-ban kifizetik a vasutasoknak. Gaskó István ehhez hozzátette, hogy a 4 milliárd forintot - miután a munkabérpótlás még idén megtörténik - felosztják az érintett munkavállalók között.
A szakszervezet elnöke a sajtótájékoztatón örvendetesnek nevezte, hogy egy olyan konfliktust sikerült rendezni, amely az előző kormány idején "robbant ki", s az előző kormány által "letagadott" megállapodást a jelenlegi kabinet teljesítette.
A VDSZSZ elnöke emlékeztetett arra, hogy az előző kormánnyal 2005 májusában úgy állapodtak meg, hogy a MÁV sikeres átalakítása után minden vasutast megjutalmaznak, ezt a megállapodást "az akkori kormány nemes egyszerűséggel letagadta".
Kifejtette, hogy ezért 2008-2009-ben 8 alkalommal tartottak gördülő sztrájkot összesen, 341 órás időtartamban több mint 6.000 vasutas részvételével.
Gaskó István kiemelte, hogy az Orbán Viktorral aláírt november 30-i megállapodás tükrözi a mostani miniszterelnök korábban, még ellenzékben tett nyilatkozatát, miszerint jogosnak és reálisnak ismeri el követelésüket, ami a "politikusoknál elég ritka következetességre utal".
A mostani juttatások kapcsán példaként említette, hogy a legmagasabb bérkompenzáció 112.000 forint lesz. Ez, a további 20.500 forinttal együtt egy méltányos kompenzáció - vélekedett Gaskó István. Hozzátette, hogy átlagosan 50.000 forint a sztrájkokban részt vevő vasutasok bérvisszatérítése, összességében tehát a sztrájkolók átlagosan 70.000 forintot kapnak ebből az egymilliárd forintból.
Kiemelte, hogy a megállapodás a munkabékét szolgálja, és így jelenleg semmilyen konfliktus sincs a MÁV és a VDSZSZ között, és tiszta lappal indulnak a következő időszakban. Gaskó István egyben köszönetét fejezte ki a kormánynak a megállapodás létrejöttéért.
- 2026.05.20Pannon HR Konferencia Debrecen Célunk, hogy lehetőséget biztosítsunk a HR-es közösségnek, hogy megvitassák az aktuális kihívásokat, trendeket, valamint hogy szakmai újdonságokkal ismerkedhessenek meg.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
Magyarország gazdaságát a Tisza-kormány tudásra, kreativitásra, az életképes és versenyképes ötletekre építi, mert ebben rejlik a hosszú távú... Teljes cikk
A Lori’s Gifts nevű kórházi ajándékbolt-láncot 600 000 dollár megfizetésére kötelezték, mert a vádak szerint indokolatlanul szigorú fizikai... Teljes cikk
A Skillsoft friss jelentése szerint az AI-val kapcsolatos készségfejlesztési programok népszerűsége egy év alatt közel tízszeresére nőtt, jelezve a... Teljes cikk
- Munkabér kifizetése 11 hónapja
- Több helyen nem fizették ki a pedagógusok által igényelt iskolakezdési támogatásokat 2 éve
- A Vasutasok Szakszervezete nem ért egyet a hőségpénz elosztásával 2 éve
- Vasutasok Szakszervezete: több száz dolgozónak tartozik a MÁV 2 éve
- Így teszik újra vonzóvá a vasúti szakmát 2 éve
- Párizs 2024 - Közlekedési sztrájk az olimpiai pluszmunkáért 2 éve
- Kalauzok nélkül: a MÁV teszteli, hogy bizonyos járatok jegyvizsgáló nélkül közlekedjenek 2 éve
- Megverték a jegyvizsgálót, megtámadták a mozdonyvezetőt - tiltakozásul leállnak a vonatok 2 éve
- Jubileumi jutalom: összege, kifizetése, kinek jár? 2 éve
- Változások a Rail Cargo Hungaria vezetésében 2 éve
- Megállapodtak a béremelésről a MÁV-VOLÁN-csoportnál 2 éve

Milyen tanulságokat rejt a HR számára egy extrém csapatépítő?