kapubanner for mobile

A világ 50 országa közül Magyarországon a legjobb cserediáknak lenni

A nemzetközi diákcseréket szervező AFS Intercultural Programs magyarországi szervezete nyújtotta a legjobb teljesítményt 2013-ban egy 50 országra kiterjedő felmérés szerint, áll a szervezet sajtóközleményében. A kérdőíves felmérésben – 6-12 hónapos diákcsere programokban szerzett benyomásaik alapján – cserediákok, fogadó és küldő családok, cserediákokat fogadó iskolák értékelték az egyes országok helyi AFS szervezeteinek általános teljesítményét.

Az 50 ország helyi szervezetének minőségét összehasonlító rangsorban az AFS Magyarország 93 százalékos teljesítménnyel végzett az élen.

Az éves felmérésekben a válaszadók többek között olyan tényezőket minősítenek, mint a fogadó és küldő családok közötti információáramlás, a helyi programok szervezettsége és a csereév hasznossága. A 2013-as felmérésében a legjobbnak bizonyult AFS Magyarország mögött második helyen az AFS columbiai, harmadikon pedig a spanyolországi szervezet végzett, olyan fejlett országokat maguk mögé utasítva, mint például Ausztria, Svájc és Japán.

„A külföldiek egyöntetű véleménye szerint Magyarországon nagyon jó élmények, benyomások és tapasztalatok várnak a cserediákokra, mert a magyar fogadó családok nagyon gondoskodóak, odafigyelnek a külföldi cserediákra, csakúgy mint saját gyerekeikre. Ezt a küldő partnerországok nagyra értékelik, hiszen a diákjaik szerető családi környezetet, törődést kapnak. Ugyanakkor, amikor a magyar gyerekek vesznek részt csereprogramon, a magyar szülőket esetenként túlzott odafigyelés, aggódás jellemzi, amiért a tanácsosnál intenzívebb kapcsolatot tartanak fenn a diákkal. Ez viszont sajnos nem segíti elő a beilleszkedést, hátráltatja azt, hogy a diák az új környezetével és annak történéseivel foglalkozzon. Tehát amiben hazai pályán jók vagyunk, az gyakran visszaüt idegenben.” – foglalja össze a felmérés leglényegesebb tapasztalatait Bangáné Jarecsni Rita, az AFS magyarországi vezetője.

Az idei, 2013-2014-es tanévben 104 külföldi diák tölti tanévét hazánkban önkéntes befogadó családoknál. Ezzel párhuzamosan a világ 27 országában 89 magyar középiskolás és egyetemista diák vesz részt csereprogramon az AFS szervezésében.

Míg korábban a magyar kiutazók körében olyan egzotikus országok is keresettek voltak, mint például Dominika vagy Costa Rica, az idei évben az Egyesült Államok és Németország bizonyult a legnépszerűbbnek. Míg a magyar gyerekek pragmatikusak és elsősorban angolszász országokba vágynak, addig az AFS sokéves tapasztalatai szerint hazánk a törökök, olaszok, németek, japánok és thaiok körében népszerű célpont.

Az AFS a világ egyik legnagyobb, legrégebbi diákcsere szervezete, amelyet a világháborúkat követően, 1947-ben a világbéke megteremtéséért hoztak létre. A szervezet jelenleg a világ több mint 50 országában működik.
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek