A világ legjobbjai között a magyar szakemberek
Aranyérmet szerzett László Attila a bútorasztalos, ezüstérmes lett Csongrádi Dávid, az informatikai hálózati rendszergazda kategóriában a Sao Paulóban megrendezett szakmák olimpiáján, a WorldSkills versenyen.
A WorldSkills fiatal szakemberek világversenyén augusztus 11. és 16. között 63 ország több mint 1200 versenyzője mérte össze tudását 50 versenyszámban, Magyarországot 13 szakmában 14 fiatal szakember képviselte, az eredményt helyi idő szerint a vasárnapi záróünnepségen hirdették ki.
Az eredményhirdetést követően Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke elmondta: a hagyományos iparágakban meghatározó szerepet játszottak a magyar versenyzők. Az aranyérmet nyert bútorasztalos szakmában nagy hagyományokkal rendelkező, sikeres országok versenyzőit sikerült megelőzni - emelte ki a kamara elnöke.
Figyelemre méltó, hogy a hazai fogalmak szerinti szakképzésen túlmutat az informatikai hálózati rendszergazda kategóriában szerzett ezüstérem mögötti teljesítmény. Jelzi, hogy elengedhetetlen a szakképzés és a felsőoktatás kapcsolatának erősítése, az átjárhatóság biztosítása a két terület között - mutatott rá Parragh László, példaként említve a mechatronika szakterületet is, amelynek szintén vannak felsőoktatást érintő területei.
Fekete Balázs, a Sao Paulóban versenyző magyar csapat vezetője hangsúlyozta, hogy rendkívül erős mezőnyben tudtak a magyar versenyzők érmeket nyerni, eredményesen szerepelni, hiszen a világ több mint hatvan országának jól felkészült 1200 versenyzője között lettek a legjobbak, álltak helyt. A csapat minden tagja, a versenyzők, a felkészítők, a szakértők, szponzorok maximális teljesítményt nyújtottak a versenyen.
Az egész versenyt a szakma iránti tisztelet és alázat kísérte, szinte ember feletti teljesítményt nyújtottak a versenyzők, a magyar csapat résztvevői - mondta Fekete Balázs.
Szilágyi János, az MKIK képzési igazgatója kiemelte, hogy az ázsiai országok által uralt informatikai hálózati rendszergazda versenyben sikerült második helyet elhozni.
- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
Az Oktatási Hivatal közlése szerint február 15-én éjfélig lehet jelentkezni az ősszel induló alap-, osztatlan és mesterképzésekre, illetve... Teljes cikk
Indul a "három az egyben" képzés, amelyben összekapcsoljuk a kiváló technikumokat és egyetemeket, és a technikumi képzés erősségeire támaszkodva... Teljes cikk
A május-júniusi érettségi vizsgákra február 16-ig lehet jelentkezni. Az érettségizők rendes, előrehozott, szintemelő, kiegészítő, ismétlő,... Teljes cikk
- Kiderült, mely cégekben dolgoznak az ország legokosabb munkavállalói 4 hónapja
- Ismét megrendezik a Prograce programozói versenyt diákoknak 4 hónapja
- Eddig lehet jelentkezni az országos szakmai versenyekre 5 hónapja
- Elindult a Talent Bridge országos HR-esetmegoldó verseny – a jövő HR- szakembereit keressük 5 hónapja
- A nő, aki megmutatta: az álommelót nem megtalálni, hanem kitalálni kell 6 hónapja
- Miért utálják mindenhol a HR-t – és miért nélkülözhetetlen mégis? 6 hónapja
- Felmondani az öregek szoktak, a Z generáció csak simán nem megy be többet 7 hónapja
- Keresik a leginkább gondoskodó munkahelyeket - indul a verseny! 7 hónapja
- Fókuszban a vidéki kkv-k – indul az „Év Vidéki Vállalkozói” díj 7 hónapja
- Óriási sikert értek el a magyar fiatalok a szakképzési Európa-bajnokságon 7 hónapja
- Öt párhuzam a sakk és a kockázatkezelés között 7 hónapja

Milyen tanulságokat rejt a HR számára egy extrém csapatépítő?