A Zona.hu is megszűnhet a Zoom.hu után
Megszűnhet a Zóna.hu internetes portál, amelyet tavaly áprilisban alapítottak a Magyar Hírlap szerkesztőségétől "felállt" munkatársak, köztük Szombathy Pál, akit annak idején Széles Gábor küldött el a napilap főszerkesztői székéből. A Zónát működtető cég egyelőre még működik, de a portál két hete nem frissül, csak a régebbi anyagok olvashatóak az oldalon.
Az utóbbi időben azonban egyelőre ismeretlen okokból megrendülhetett a bizalom a felek között, a befektető ugyanis hónapok óta nem fizet a külsős munkatársaknak. A tartozás a Napi információi szerint több millió forintra rúg. Szombathy Pál részleteket nem kívánt elárulni azzal kapcsolatban, hogy mi okozta a pénzügyi problémákat, illetve megmarad-e a portál vagy sem, fizet-e a befektető vagy sem. Annyit azonban elmondott, hogy a lap sorsa még nem dőlt el, a kialakult helyzet megoldásáról folynak a tárgyalások a befektető és a cég vezetői között.
A Zóna tematikáját mindennapi magazinként határozták meg és érdekes színfoltja a hazai weblappiacnak. Három kiadást készített a szerkesztőség, egyet délelőtt, egyet délben és egyet este, átértelmezve az online lapok működését. A szerkesztőség meglehetősen kicsi, az impresszumban összesen két újságírót jegyeznek- írja a Napi.
- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?