kapubanner for mobile

Adminisztratív okok miatt késtek a fizetések

Adminisztratív okok miatt nem kapta meg időben juttatását az egészségügyi dolgozók egy része, hétfőn ugyanakkor mindenkinek elutalták a fizetését - közölte az Állami Egészségügyi Ellátó Központ (ÁEEK).

A Népszabadság hétfői számában írt arról, hogy több tízezer egészségügyi dolgozó - főként a részmunkaidőben, szerződéssel, nyugdíj mellett foglalkoztatott ápolók, mentő szakdolgozók - nem kapott időben bért.

Az ÁEEK közleményében azt írta: sajnálattal értesültek arról, hogy az egészségügyi intézményekben részmunkaidőben és félállásban dolgozó munkatársak egy része késedelemmel kapta meg a juttatását. Ennek viszont - mint kiemelték - nem pénzügyi, hanem adminisztratív oka volt. A Magyar Államkincstár (MÁK) központosított illetmény-számfejtő rendszerre váltott és az informatikai átállás miatt a rendszer átmenetileg - november 5. és 16. között - nem működött.

Ugyanakkor kiemelték: "erről, és ennek következményéről a kifizetések esetlegesen várható késedelméről azonban az intézmények főigazgatói levélben, előre értesítették az érintett munkatársakat".

A központ közleményében kitért arra is, hogy a "sajtóban megjelent hírrel ellentétben a Gottsegen György Országos Kardiológiai Intézetben az összes munkatárs időben megkapta az őt megillető járandóságát". A Péterfy Sándor utcai Kórház-Rendelőintézet és Baleseti Központ pedig hétfőn minden szerződéssel foglalkoztatott dolgozójának elutalta a fizetését - tették hozzá.

Az ÁEEK megjegyezte: a MÁK-ban az új rendszerre való átállás egyszeri alkalom volt, így bíznak abban, hogy "emiatt a későbbiekben nem fordul elő hasonló adminisztratív fennakadás".
  • 2026.05.20Pannon HR Konferencia Debrecen Célunk, hogy lehetőséget biztosítsunk a HR-es közösségnek, hogy megvitassák az aktuális kihívásokat, trendeket, valamint hogy szakmai újdonságokkal ismerkedhessenek meg.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.21Fókuszban a Hard HR A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Pályázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Új ünnepnapot kapna Magyarország: július 8. munkaszüneti nappá válhat

Egy civil kezdeményezés szerint július 8. a jövőben hivatalos nemzeti ünneppé, akár munkaszüneti nappá is válhatna a Rákóczi-szabadságharc... Teljes cikk

6,1 millió vezető felkészületlen: ki gondoskodik a mentális jólétről?

Egy friss kutatás szerint az Egyesült Királyságban 6,1 millió olyan vezetői pozícióban lévő munkavállaló van, akik nincsenek felkészülve a... Teljes cikk

Körömlakkos trükkel szimulálta a munkát a dolgozó – fegyelmi eljárás alá került

Egy korábbi rendőrségi dolgozó súlyos fegyelmi eljárás alá került, miután kiderült, hogy furfangos módszerrel szimulálta a folyamatos online... Teljes cikk