Adócsomag startupoknak
Még idén ősszel az Országgyűlés elé kerülhet az az adó- és adminisztrációs tehercsökkentő csomag, amely megkönnyíti majd mind az új, innovatív vállalkozások, a startupok, mind pedig az ezekbe fektető cégek életét Magyarországon - mondta Cséfalvay Zoltán, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) államtitkára.
Míg 2009-ben gyakorlatilag nulla, 2013-ban már csaknem 2 millió volt az applikációk, vagyis a webes, és mobilra készülő alkalmazások fejlesztésén dolgozók száma Európában, és az Európai Bizottság előrejelzése szerint 2018-ra 5 millióra emelkedik "az applikációs gazdaságban" dolgozók száma - mondta Cséfalvay Zoltán, hozzáfűzve, hogy gyakorlatilag a "szemünk előtt játszódik le ez a rejtett forradalom".
Az államtitkár elmondta: a webes és mobilos alkalmazásokból származó bevétel 20 milliárd euróra rúg Európában, öt éven belül pedig több mint 60 milliárd euróra emelkedik ez az összeg, ami a magyar bruttó hazai termék (GDP) kétharmadát teszi ki. Ma már többről van szó mint zenék vagy játékok letöltéséről - mondta Cséfalvay Zoltán.
Az államtitkár szerint Magyarországon és Kelet-Közép Európában is van egy új generáció, az újonnan indult startupokban dolgozók, akik helyet követelnek maguknak az applikációs gazdaságban, "az évtized nagy üzletében". A kormány célja, hogy segítse a magyar fiatalokat, hogy minél többen vehessenek részt ebben.

- 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Ne maradjon le a tréningpiac legjobb napjáról! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.24BLUE | recruiTECH & HRTECH & LearnTECH A BLUE konferencia idén 3 területet egyesít: recruiTECH, HRTECH és LearnTECH, hogy teljesen lefedje a kékgalléros toborzás, digitalizáció és képzés‑fejlesztés kihívásait. Csatlakozz szeptember 24-én!
Részletek
Jegyek