Adókedvezményt szeretnének a Mal beszállítói
A Nemzeti Fejlesztési Minisztériummal, a helyi önkormányzattal és az adóhatósággal kezdenek tárgyalásokat a Mal beszállítói a munkahelyek megmentéséről, illetve a vállalkozások adókötelezettségeinek teljesítéséről, esetleges csökkentéséről, vagy átütemezéséről - erről egyeztek meg az érintettek hétfői találkozójukon.
Az Ipartestületek Országos Szövetsége (Iposz) meghívására mintegy harminc vállalkozás (amely ötszáz munkahelyet jelent) vett részt a megbeszélésen, amelyen elhatározták, hogy tárgyalásokat kezdenek a Nemzeti Fejlesztési Minisztériummal arról, miként lehetne megmenteni a mintegy 200 beszállítónál lévő több ezer munkahelyet - tájékoztatta az MTI-t az IPOSZ elnöke hétfőn.
Németh László hozzátette: az ajkai vállalkozások tárgyalásokat kezdeményeznek a helyi önkormányzattal adókötelezettségeik teljesítéséről, hiszen hamarosan iparűzési adót, építményadót is fizetni kell, a MAL beszállítóinak nagy része viszont elérte teljesítőképessége határát.
Németh László beszélt arról, hogy a beszállítók megkeresik az adóhatóságot is, hogy van-e lehetősége az érintett vállalkozásnak a ki nem fizetett Mal-számlák elszámolására az adójában, illetve, hogy milyen módon ütemezhetők át az önhibájukon kívül nehéz helyzetbe került beszállítók adókötelezettségei.
Németh László tájékoztatása szerint a következő tárgyalásra - amelyre még több vállalkozás jelezte részvételét - meghívják a minisztérium, az adóhatóság, az önkormányzat képviselőit és a felszámolóbiztost is.
A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium szerdán jelentette be, hogy a Mal Zrt. irányítását állami vagyonfelügyelő veszi át, mivel az illetékes bíróság elrendelte a felszámolási eljárás megindítását.

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?