Adókra megy el a fizetésünk fele
A Blikk számításai szerint jövőre az új különadók bevezetésével az átlagos fizetésű, kétgyermekes szülők minden hónap 13-áig azért dolgoznak, hogy az államnak járó adókat előteremtsék.
A Blikk a két kereső esetén a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) kalkulálta átlagkeresettel, vagyis fejenként havi bruttó 219 ezer forinttal számolt. Ebből azonban az adók és járulékok levonását követően már csak 142 ezer érkezik a bankszámlára. Egy négytagú család teljes tiszta bevétele összesen 332 ezer forint lesz, vagyis fejenként 83 ezerből gazdálkodhat egy hónapon át, mivel nekik a gyermekek után adókedvezmény és családi pótlék is jár.
A szülők tehát már egyből 106 ezer forintot tettek a közös kalapba, csakhogy minden egyes megvásárolt árucikk után áfát is kell fizetni, sőt akár egyéb adókat is. A benzin és a gázolaj után például jövedéki adót, a rágcsálnivaló, üdítő után "chipsadót".
Jövőre pedig újabb különadókra készülhetünk, ami a lap számításai szerint havi ötezer forintos extra kiadást fog jelenteni.
A Blikk számításai szerint, amikor a család elkölti a megmaradt pénzét, abból újabb majdnem 26 százalék, vagyis 85 ezer forint megy a közösbe. Így a fizetés utáni járulékokból és adókból, majd a fogyasztás utáni adókból összesen 191 ezer, keresőnként 95,5 ezer forinthoz jut az államkassza.
Blikk.hu

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?