Akár 1 millióval is nőhet a munkanélküliek száma hazánkban
Essősy Zsombor szerint a következő hónapokat egyfajta természetes szelekció jellemzi majd a cégeknél.
Első körben csak a stratégiai jelentőségű üzemeket érdemes megsegíteni - írja a Portolio portálon megjelent cikkében Essősy Zsombor, a MAPI Magyar Fejlesztési Iroda Zrt. vezérigazgatója. A cikk Orbán Viktor tegnap délutáni bejelentése előtt íródott.
„Fel kell készülniük a cégeknek, hogy a következő három-hat hónapot egyfajta természetes szelekció jellemzi majd a versenyszférában” - írja Essősy Zsombor. Kiemelte: egy-két hónapon belül az egymilliót is elérheti a munkanélküliek száma hazánkban, mivel a hazai álláskeresőkhöz a külföldről hazatérő magyarok is hozzájárulhatnak 300-400 ezer fővel. Ennek oka, hogy a Németországban, Ausztriában vagy éppen Angliában dolgozó magyarok nagy része nem mérnök vagy informatikus, hanem szakács, pincér vagy takarító, akiknek elsőként szűnt meg a munkája a járványhelyzet nyomán.
„A szorult helyzetből az jelentheti a kiutat, ha mindenki, aki 2020 első napján munkaviszonnyal rendelkezett, a keresete pedig nem haladta meg a KSH szerinti 2019-es átlagot, az kapjon a következő öt hónapon keresztül havi bruttó 100 ezer forintot” - állítja Essősy, aki úgy becsüli, a 4,5 millió munkavállalóból mintegy 3 millióan eshetnek a besorolás alá. Számításai szerint ez havi szinten a GDP kevesebb, mint 1 százalékát teszi ki, ami bár nemzetgazdasági szempontból húsba vágó döntés, a későbbi GDP-növekedés motorját adó embereknek komfortérzetet adhat, nemcsak az esetlegesen karanténban töltendő heteket teheti elviselhetőbbé, hanem az ágazattól és cégmérettől függetlenül a munkáltató által nehezen elkerülhető megszorításokat is segíthet átvészelni.
Portfolio.hu
fotó: pixabay

- 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Ne maradjon le a tréningpiac legjobb napjáról! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.24BLUE | recruiTECH & HRTECH & LearnTECH A BLUE konferencia idén 3 területet egyesít: recruiTECH, HRTECH és LearnTECH, hogy teljesen lefedje a kékgalléros toborzás, digitalizáció és képzés‑fejlesztés kihívásait. Csatlakozz szeptember 24-én!
Részletek
Jegyek