Felmérés: rosszabb a dolgozók hangulata, mint a járvány előtt
Azok a munkavállalók, akik elkötelezettek a munkahelyükön, egy friss felmérés szerint kevesebb napi negatív érzelemről számoltak be.
Az amerikai munkavállalók továbbra is sok negatív érzelemről - például stresszről, aggodalomról, haragról és szomorúságról - számolnak be. Többről, mint a járvány előtt, derül ki a Gallup december 2-i frissített, a munkavállalók jólétére vonatkozó kimutatásból – írja a HR Drive.
Mind a négy negatív érzelem a világjárvány csúcspontján, 2020-ban érte el a maximumot . A megkérdezettek 51%-a mondta, hogy az előző munkanapon „a nap nagy részében” stresszt tapasztalt. Eközben 40% számolt be arról, hogy aggodalmat, 22% dühöt, 18% pedig szomorúságot tapasztalt. Ezek az érzelmek azonban a munkavállalók elkötelezettségétől függően eltérőek voltak
„A munkahelyi interakciók mérhető szerepet játszanak a munkavállalók érzelmeiben” - írta a jelentésben Ryan Pendell, a Gallup vezető munkahelyi tudományos szerkesztője. „Az elkötelezett alkalmazottak lényegesen kisebb valószínűséggel élnek át magas szintű napi negatív érzelmeket, mint azok, akik nem elkötelezettek”.
Például, bár a válaszadók több mint fele számolt be stresszről, ez az arány 69%-ra ugrott azok körében, akik aktívan nem voltak elkötelezettek, és 40%-ra csökkent azok körében, akik elkötelezettek voltak.
Pendell rámutatott, hogy a magas színvonalú vezetés az egyik legnagyobb tényező a munkavállalók mindennapi érzelmeiben.
Az isolved jelentése szerint 10-ből közel 8 munkavállaló tapasztalta a kiégést az elmúlt évben, ami a munkavállalók felénél alacsonyabb elkötelezettséghez, egyharmaduknál pedig alacsonyabb termelékenységhez vezet. A munkavállalók mintegy 70%-a azt mondta, hogy nyugtalan és munkahelyet szeretne váltani, különösen a nagyobb rugalmasság, a jobb juttatások és a karrierépítési lehetőségek miatt.
A HR igazgatók mintegy fele viszont azt mondta, hogy a csökkenő elkötelezettség közepette 2024-ben új jóléti juttatásokat tervez felajánlani - derül ki a Conference Board jelentéséből. A mentális egészségre vonatkozó kezdeményezések voltak a leggyakoribb új juttatási kategória, amelyet a fizikai egészségre és fittségre, a pénzügyi jólétre és a munka és a magánélet egyensúlyára vonatkozó kezdeményezések követtek.
HR Drive
fotó: unsplash
- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?