kapubanner for mobile

"Aki demonstrál nem értem teszi" - reagált a felmentésére a Madách Imre Gimnázium igazgatója

A pedagógus jövőre is marad az iskola tanára.

Reagált a történtekre Mészáros Csaba, a budapesti Madách Imre Gimnázium igazgatója, akit azért mentettek fel, mert az inétzmény mert nem tiltotta ki a telefonokat az intézményből.  Kiemelte, hogy nem rúgták ki, csak felmentették.  "Felmentettek az igazgatói pozíció alól. Jövőre a Madách tanára leszek, és kedvemre úgy zárom a pályámat, ahogy elkezdtem: tanítok. Nincs ennél nagyobb és felszabadítóbb boldogság. Ma csak én éreztem ezt. Azok a médiumok, akik az augusztus 19-i közleményünket 26-án szemlézték robbantották ki azt a helyzetet, hogy felmentettek. Mert Maruzsa államtitkárnak augusztus 22-én már elmondtam, hogy ezt a közleményt már kitettük. Akkor (és később sem) neki nem volt ellenvetése, mert „milyen mesteri a rendelet, hogy ezt is engedi.” Ha nincs a médiafelhajtás nem mentettek volna fel. Mert nem a tények számítanak, hanem a botrány és a precedens" - írta Facebook-bejegyzsésében. 

"Mi a diákjainkat eddig nem a hazugságra neveltük (legyen két mobiljuk, hisz ez fog történni), csak éppen az órán spontán nem mondhatom azt, hogy ezt a szöveget keressétek meg vagy a feladatot oldjátok meg, mert előzetes Kréta-adminisztráció nélkül a másikat nem vehetik elő. A másik, hogy aki demonstrál nem értem teszi. Magáért, az iskolájáért és a gyermekei jövőjéért. Nem én kerültem méltatatlan helyzetbe. Én azt tettem, amit tennem kellett. Nem lehetett ma könnyű Maruzsa államtitkárnak lenni (láttam is). Főleg ennyire mondvacsinált indokkal. Én is tudom, hogy bármilyen per nyerhető. (Bár indoklás nélkül felmenthető bárki.) Az igazgatóságom alatt eljutott az iskola egy olyan színvonalra, hogy a lányai minket választottak és ide jártak. Majd felmenti az igazgatót. Nem a Madách változott... Persze Ő csak aláírja a miniszter döntését, de a kinevezésemet Pintér Sándor írta alá, a felmentésemet pedig Ő. Ha a tantestület ugyanilyen erős és egységes marad, akkor egymás után lőhetik ki a saját igazgatóinkat, vagy hozhatnak ide bárkit, a Madách megmarad"-  olvasható az utolsó igazgatói bejegyzésében. 

  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek