kapubanner for mobile

Akiknek nem lesz nyugdíjuk?

Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokat

A ma pályájuk elején álló fiatalok hozzávetőlegesen 40 év múlva vonulnak nyugdíjba. Fiatalok lévén nem sokat gondolnak idős éveikre, bár a hvg.hu összeállításából kiderül, hogy állami ellátással nem számolnak, megtakarítani pedig nincs miből.

Ma kell egzisztenciát teremteni a pályakezdőknek, lakást kell venniük, később gyerekeket kell nevelniük - hogyan is gondolnának a nyugdíjra? Nagyszüleiknek és akár szüleiknek sem okozott fejfájást, hogy miből fogják eltartani magukat időskorukban: bizton számolhattak az állami nyugdíjjal. Ha életüket alacsonyabb színvonalon is tudták vagy tudják folytatni, azért valamit ad az állam a mai nyugdíjas generációknak.

A mai huszonévesek számára még messzinek tűnik az időskor, de van, aki 3 éven belül el szeretne kezdeni takarékoskodni. Persze ehhez előbb egy jól fizető állást kell találni. Ebből is látszik, hogy a mai pályakezdők nem is számítanak arra, hogy majd az állam eltartja őket. Inkább azzal számolnak, hogy várhatóan életük végéig dolgozni fognak a nyugdíjkorhatás-emeléseknek és a kényszernek köszönhetően. Akad, aki arra számít, hogy nyugdíjasként részmunkaidőben biztosan dolgoznia kell majd. Az elöregedő társadalomnak köszönhetően a mai fiatalok nyugdíját már nem lesz aki kitermelje - vélik többen is.

A huszonévesek saját egzisztenciát teremtenek egyelőre, teljesen természetes, hogy kisebb gondjuk is nagyobb annál, hogy a nyugdíj kérdésén görcsöljenek. Sokan albérletben élnek és hitellel történő lakásvásárláson gondolkodnak - ám ez is nehezen elérhető számukra.

Egyre kevesebb az aktív korú, jelenleg 3,8 millió foglalkoztatott tart el közel 3 millió nyugdíjast. A magánnyugdíjpénztárak állami bedarálása sem növelte az öngondoskodásba vetett bizalmat. Vannak számítások arra nézve, hogy a magyar nyugdíjrendszer a század közepére - azaz a ma húszas éveik elején járók nyugdíjas éveinek elérésekor - fenntarthatatlanná fog válni.

Nem bíznak a rendszerben - így lehetne összefoglalni a huszonévesek nyugdíjról alkotott elképzeléseit. Így, bár tisztában vannak vele, hogy csak az öngondoskodás marad, de ha akarnának sem tudnának még erre is gyűjteni, hiszen annyi felé kell a pénz.

hvg.hu
  • 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Ne maradjon le a tréningpiac legjobb napjáról! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek