kapubanner for mobile

Állásrobbanás a rendőrségnél

Új közbiztonsági csomagját ismerteti ma délelőtt Bajnai Gordon miniszterelnök a Rendőrtiszti Főiskola évnyitóján. A Biztonság és rend program keretében településőrségeket állítanak fel, másfélszeresére növelik a rendészeti szakközépiskolákba felvehetők számát, és bevezetik a szerződéses rendőr státusát - írja a Világgazdaság.

A Biztonság és rend névre hallgató új közbiztonsági csomag szerint másfélszeresére növelik a rendőrszakközépiskolákba felvehető hallgatók számát; szeptembertől 980-an kezdik meg tanulmányaikat, majd februártól még 200 keresztféléves diákot vesznek fel. A kormány egyúttal bevezeti a szerződéses rendőr státusát is. E körben azok a legalább két éve nyugdíjba vonult rendőrök szolgálhatnának, akik nyugdíjuk mellett - legfeljebb a minimálbérnek megfelelő összegért - hajlandók például körzeti megbízottként dolgozni. A kormány számítása szerint az intézkedések hatására októbertől ezerrel több rendőr lesz az utcán.

A közbiztonsági csomag tartalmazza továbbá a Településőr programot, melynek keretében az önkormányzatok állami eszközökkel, központi forrásokból támogatva saját településrendészetet hozhatnak létre. A programtól a kormány egy európai értelemben vett önkormányzati rendészet létrejöttét reméli. Ott, ahol már működik közterület-felügyelet, minden felügyelő mellé legfeljebb két, településenként maximum 40 településőrt állíthatnak. Ez lehetővé teszi a közterület-felügyelői járőrözés megduplázását. Azokon a kistelepüléseken pedig, ahol nincs önálló közterület-felügyelet, egy-két önálló településőr munkába állítására lesz lehetőség. Ennek eredményeképpen megháromszorozódhat az önkormányzati rendészeti kapacitás.

A jövőben a tervek szerint településőrök segíthetnek a jegyzőknek eljárni a kis értékű (20 ezer forintot meg nem haladó kárértékű) vagyon elleni szabálysértésekben. Mivel az ilyen jogsértések száma az utóbbi időben drasztikusan megnőtt, a kormány úgy határozott, hogy a jövőben a rendőrségnek is fel kell vennie ilyen ügyekben is a sértettek bejelentéseit. 2010-ben életbe lép a szabálysértési nyilvántartásról szóló törvény, minek köszönhetően látható lesz, kik azok, akik kis értékű lopásokból és más, szabálysértési értékhatár alatti jogsértésekből élnek. A sorozatos, kis értékű lopások bűncselekménynek számítanak majd, tetteseik ellen a rendőrség jár majd el.

Világgazdaság / Népszabadság
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek