Alvilág és rendőrség: négy korrupt rendőri vezető őrizetben

Újabb két rendőrt állított elő a Központi Nyomozó Főügyészség a nemrég felmerült korrupciógyanús ügyekkel kapcsolatban. Akiket korábban őrizetbe vettek, tagadták a bűnösségüket. Eddig összesen négy vezető beosztású rendőrt és két civilt vettek őrizetbe korrupció gyanújával. Pintér Sándor belügyminiszter azt mondta, hogy az ügy felderítése bonyolult volt.

Pintér Sándor megszólalt

A belügyminiszter egy más témában tartott keddi sajtótájékoztatón válaszolt a rendőri vezetőket érintő őrizetbe vételeket firtató kérdésekre. Mint elmondta, az ügy felderítése azért is volt komplikált, mert olyan rendőri vezetőkről volt szó, akik részt vettek a szervezett bűnözés elleni műveletekben. A felderítés sokáig tartott, de "ennek eredménye, hogy a Legfőbb Ügyészség most gyorsan és hatékonyan tud dolgozni" - tette hozzá. A rendőrség felső vezetésében, az ORFK-n és a BRFK-n esetleg napirendre kerülő személycserékkel kapcsolatban hangsúlyozta, hogy személyi változások csak akkor várhatók, ha a nyomozás további rendőri vezetők felelősségét állapítaná meg.

A Hír Televízió egyik újságírójának felvetésére, hogy információja szerint Lázár János, a Miniszterelnökséget vezető államtitkár hatáskörébe kerülhetne a szakszolgálatok irányítása, Pintér Sándor nem kívánt reagálni.


Hatan őrizetben



A Keresztes Imre főügyész által jegyzett, az MTI-hez kedden eljuttatott közlemény szerint G. Imrével "vezető beosztású hivatalos személy által részben kötelességszegéssel, részben hivatali helyzetével visszaélve, folytatólagosan és üzletszerűen elkövetett vesztegetés", míg K. Attilával "hivatalos személy által kötelességszegéssel, folytatólagosan és üzletszerűen elkövetett vesztegetés" bűntette megalapozott gyanúját közölték. Így a vezető beosztású rendőri vezetőket érintő korrupciós ügynek összesen hat gyanúsítottja van - olvasható a közleményben.

Mint kifejtették, a főügyészség a Nemzeti Védelmi Szolgálat (NVSZ) feljelentése alapján 2012 februárja óta nyomoz vezető beosztású hivatalos személy által elkövetett vesztegetés bűntettének gyanúja miatt. A főügyészség, az NVSZ, a Terrorelhárító Központ, a Készenléti Rendőrség és speciális egységek múlt csütörtökön kezdett közös akciójuk keretében több helyen házkutatást tartottak, két vezető beosztású rendőrt, valamint két civilt elfogtak, őket korrupciós bűncselekmények megalapozott gyanúja miatt őrizetbe vették és gyanúsítottként hallgatták ki.

A főügyészség múlt pénteken gyanúsítottként hallgatta ki H. Lajost - a Nemzeti Nyomozó Iroda Szervezett Bűnözés Elleni Főosztálya Speciális Bűncselekmények Elleni Osztályának vezetőjét - és K. Tamást - a BRFK Közrendvédelmi Főosztályának vezetőjét -, akikkel vezető beosztású hivatalos személy által részben kötelességszegéssel, részben hivatali helyzetével visszaélve, folytatólagosan és üzletszerűen elkövetett vesztegetés bűntette, valamint V. László és V. István civil személyeket, akikkel hivatali vesztegetés megalapozott gyanúját közölte.

Ugyanezen nyomozás keretében hallgatták ki a két újabb rendőrt, G. Imrét és K. Attilát, akik szintén tagadták a terhükre rótt bűncselekmény elkövetését. G. Imre panaszt jelentett be a megalapozott gyanú közlése ellen, míg K. Attila nem élt panasszal a gyanúsításközléssel szemben - tették hozzá.

Az ügyészségi közlemény szerint a megalapozott gyanú alapján az ügy egyik gyanúsítottjának, V. Lászlónak több budapesti éjszakai szórakozóhelyen üzleti érdekeltsége van, illetve többnek a működését ténylegesen is irányítja. Neki dolgozott a másik gyanúsított V. István, akinek feladata az volt, "hogy e szórakozóhelyek zavartalanul, nagy forgalommal, illegális rendőri védelem alatt működjenek, valamint a konkurens szórakozóhelyeken - ezek bezárása érdekében - razziákat tartsanak". Ezenfelül tájékoztatnia kellett V. Lászlót az esetlegesen ellene irányuló rendőri eljárásról.

Utóbbi érdekében épített ki évekkel ezelőtt korrupciós kapcsolatot G. Imrével, H. Lajossal, K. Tamással és K. Attilával. V. István elfogásáig havi rendszerességgel, többszázezres, illetve milliós nagyságrendű "fizetést" adott a rendőröknek - írta a főügyész, hozzátéve, "a vesztegetési pénzként adott jogtalan előnyt V. László biztosította, tudva annak rendeltetéséről".

A múlt csütörtökön elfogott négy gyanúsított előzetes letartóztatását a nyomozási bíró egy hónapra múlt vasárnap rendelte el - írta a főügyész közleményében.

A hvg.hu kedd délután írt arról, hogy a Központi Nyomozó Főügyészség munkatársai újabb két rendőrt állítottak elő a nemrég felmerült korrupciógyanús ügyekkel kapcsolatban. Az internetes lap értesülései szerint az egyik előállított a Nemzeti Nyomozó Irodánál (NNI) dolgozó Gulyás Imre, akinek vezetői megbízatását hétfőn vonta vissza Hatala József országos rendőrfőkapitány.

A lap azt írta: a rendőri korrupciós ügynek hat gyanúsítottja közül a két civil egyike az "éjszaka császárának" is titulált V. László, aki az ügyészek szerint megvesztegette a rendőröket, köztük vezető beosztású tiszteket, hogy az általa üzemeltetett szórakozóhelyeken ne tartsanak razziát.

V. László és bizalmi embere mellett Kalmár Tamás, a Budapesti Rendőr-főkapitányság közrendvédelmi főosztályának volt vezetője és Hopka Lajos, az NNI egyik volt osztályvezetője a gyanúsított - közölte a hvg.hu.
  • 2026.01.28Vezetés- és szervezetfejlesztés szakmai konferencia Bokor Attila Aranykalitkában című kutatásának harmadik fejezetéhez érkeztünk, amely ötven vezetői életúton keresztül három évtized szervezeti és vezetői tapasztalatát mutatja be. Az OD Partner is mérföldkőhöz érkezett: 30 évesek lettünk. Kinyitjuk szakmai műhelyünket és megosztjuk, hogyan gondolkodunk vezetésről, szervezetről, és aktuálisan milyen témákban mélyedünk el.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.01.29Bértranszparencia irányelv és diszkrimináció-tilalom Szakmai képzés a bértranszparenciáról és a diszkriminációról HR szakembereknek és vezetőknek. Készüljön fel munkajogászainkkal az EU új bérátláthatósági szabályaira!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.02.11HR 2026 – kevesebb mozgástér, nagyobb elvárások? - Mit léphet a HR, ha mégis üzleti hatást akar elérni? Egy intenzív, interaktív délelőtt HR- és vállalati vezetőknek, ahol nagymintás regionális kutatások eredményeit mutatjuk meg: hol tart a magyar HR, és milyen 3–5 prioritással lehet 2026-ban is mérhető üzleti hatást elérni. Kerekasztal és kiscsoportos munka várja a HR-vezetőket a HR öt kritikus területén, felkészülve 2026 legtöbbet hozó HR-fejlesztéseire.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.03.18Six Sigma Green Belt képzés A KÉPZÉS CÉLJA: A tréning résztvevői megismerik a TQM-ben, mint menedzsmentrendszerben rejlő lehetőségeket. A tréning résztvevői gyakorlati jártasságra tesznek szert a 6 Sigma módszertan alkalmazásában, és képesek lesznek önállóan 6 Sigma projekteket vezetni a vállalatuknál. info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Vezetőváltás a kecskeméti Mercedes élén

Jens Bühler helyét Christian Dickert veszi át a vezérigazgatói poszton. Teljes cikk

Váltás a Prohuman élén, ő az új vezérigazgató

Távozott az egyik legnagyobb hazai HR szolgáltató, a Prohuman Zrt. éléről Tóth Ágnes vezérigazgató. Posztját eddigi helyettese Göndöcs Viktor vette át. Teljes cikk

Új HR igazgató a Drehernél

Berkes Áron HR igazgatóként, Bartek Grzęda pénzügyi igazgatóként, Rácz András pedig integrált ellátási lánc igazgatóként csatlakozott a Dreher... Teljes cikk

Kapcsolódó hírek