Amikor a kutyus nincsen jól
Aki olyan szerencsés, hogy egy kutyával oszthatja meg a mindennapjait, az tudja, hogy ezeknek a "szőrös gyerekeknek" állandó törődésre és gondoskodásra van szükségük, hasonlóan a kisgyermekekhez.
Érző és szeretetéhes lények, akiket nem csak simogatunk, szeretgetünk, etetünk. A gondos és felelősségteljes gazdik ismerik azokat az esetleges veszélyeket is, melyek fenyegethetik őket. Ha valami nincs rendben, akkor a tünetek időben való felismerésével sokat tehetünk a mielőbbi gyógyulásért.
Sok oka lehet a gyengélkedésének
A Falatozoo.hu állateledel webáruház gyógyhatású készítményeket kínál a gondos gazdiknak, hogy a négylábú pajtás immunrendszerét támogathassák ezek időszakos vagy rendszeres adagolásával. Hiszen pont mint nálunk, kétlábúaknál, olykor a szokásos eledelek nem elegendőek, ezért fontos pótolni a hiányzó vitaminokat és ásványi anyagokat. Emellett persze a kutyusok esetében nem szabad megfeledkezni az élősködők elleni védelmről és a megfelelő higiéniáról sem. Így majd mindenki nyugodtan tudja élvezni a mindennapokat.
Persze ha a megszokottól eltérően viselkedik az eb, esetleg nem eszik és nem iszik, vagy talán még remeg is, lázas, hány vagy hasmenése van, akkor nem érdemes hezitálni és el kell vele menni az állatorvoshoz. Ha ez nem lehetséges éppen azon nyomban, akkor is valahogy kell enyhíteni kutyus szenvedésein.
Fertőzések, allergiák és élősködők
A kutyáknál gyakori a hányás. Ha ez nem egyszeri és nem könnyebbül meg tőle az állat, esetleg még híg széklete is van, akkor ne kapjon újabb ételt és ösztönözni kell a vízivásra. Majd amint lehet, orvoshoz kell fordulni vele.
Sokféle fertőző betegség is leselkedik négylábú pajtásainkra, azonban a megfelelő védőoltásokkal számos ellen védekezhetünk. Például a kennel betegség az egyik legfertőzőbb ezek között.
Sok kutya bőrproblémáktól szenved. Ennek általában valami allergia az oka, ami mögött ma már sok esetben valamelyik étel alkotóelem áll. De esetleg a levegőben lévő anyagokra is érzékeny lehet az eb. Az allergiás szőrmókokat tünetmentessé lehet tenni a megfelelő higiéniai előírások betartásával vagy az allergént nem tartalmazó eleséggel való etetéssel.
A fogkőtől az ínygyulladásig sok probléma lehet még a szájban is. Ezeket ki kell vizsgáltatni, mert más, komoly betegségekkel is összefügghetnek, továbbá a gondos gazdik még az élősködők ellen is folyamatosan felveszik a kesztyűt.
Tedd vidámmá és egészségessé
Te is rengeteget tudsz tenni, ha az ebed megfelelő minőségű és korának, habitusának és fajtájának megfelelő eleséget kap. Tartsd be a higiéniai szabályokat az etetésnél, mosd el rendszeresen és fertőtlenítsd az etető- és itatótálakat. Legyen számára mindig elérhető a friss víz is.
A hozzáértők szerint a kutyusok nagyon hasonlítanak az emberekhez. Ha az ő lelkük is rendben van és boldogok, jóval nehezebben lesznek betegek, mert a szervezetük a különféle betegségeknek ellenáll.
- 2026.01.28Vezetés- és szervezetfejlesztés szakmai konferencia Bokor Attila Aranykalitkában című kutatásának harmadik fejezetéhez érkeztünk, amely ötven vezetői életúton keresztül három évtized szervezeti és vezetői tapasztalatát mutatja be. Az OD Partner is mérföldkőhöz érkezett: 30 évesek lettünk. Kinyitjuk szakmai műhelyünket és megosztjuk, hogyan gondolkodunk vezetésről, szervezetről, és aktuálisan milyen témákban mélyedünk el.
Részletek
Jegyek
- 2026.01.29Bértranszparencia irányelv és diszkrimináció-tilalom Szakmai képzés a bértranszparenciáról és a diszkriminációról HR szakembereknek és vezetőknek. Készüljön fel munkajogászainkkal az EU új bérátláthatósági szabályaira!
Részletek
Jegyek
- 2026.02.11HR 2026 – kevesebb mozgástér, nagyobb elvárások? - Mit léphet a HR, ha mégis üzleti hatást akar elérni? Egy intenzív, interaktív délelőtt HR- és vállalati vezetőknek, ahol nagymintás regionális kutatások eredményeit mutatjuk meg: hol tart a magyar HR, és milyen 3–5 prioritással lehet 2026-ban is mérhető üzleti hatást elérni. Kerekasztal és kiscsoportos munka várja a HR-vezetőket a HR öt kritikus területén, felkészülve 2026 legtöbbet hozó HR-fejlesztéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.03.18Six Sigma Green Belt képzés A KÉPZÉS CÉLJA: A tréning résztvevői megismerik a TQM-ben, mint menedzsmentrendszerben rejlő lehetőségeket. A tréning résztvevői gyakorlati jártasságra tesznek szert a 6 Sigma módszertan alkalmazásában, és képesek lesznek önállóan 6 Sigma projekteket vezetni a vállalatuknál.
Részletek
Jegyek
Keddig jelenthetik be munkáltatójuknál az igényüket azok, akik már meglévő hitelükhöz kapcsolódóan használnák fel a januártól elérhető... Teljes cikk
Könnyítést hoz az új év az egyéni vállalkozóknak, még az esztendő elején megújul az egyéni vállalkozók elektronikus bejelentőfelülete -... Teljes cikk
A vállalat szerint a helyszínen senki nem jelezte, hogy azonnali orvosi ellátásra lenne szüksége. Teljes cikk
- Aggasztó számok: a magyarok mentális egészsége a legalacsonyabb Európában 1 hónapja
- Miért érdemes óvni látásunk épségét? 2 hónapja
- The show must go on! 2 hónapja
- A napfény ereje és az infravörös terápia hatásai 2 hónapja
- Túl sokan betegednek bele a munkába – a szakértők szerint itt a határ 2 hónapja
- A vizelet negatív, a panasz mégsem múlik? Hólyagfájdalom-szindróma is lehet 3 hónapja
- Életéveket jelentő bérek - Egészségünk miatt sem mindegy, hogy hol dolgozunk 3 hónapja
- 6 praktikus tanács a pihentetőbb alvásért 3 hónapja
- Kutyák és allergiák: mi okozza és miként segíthetünk? 3 hónapja
- Kettős előítéletekkel szembesülnek a fogyatékossággal élő idősebb dolgozók 3 hónapja
- Ilyen a munka-magánélet egyensúly a gyerekek szerint 4 hónapja
A tudás törvényei: a megértés kulcsa