Antal Gábor lett a Lufthansa Csoport magyarországi vezetője
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatA vállalat a 25 éve a cégnél dolgozó Antal Gábort nevezte ki a magyarországi képviselet élére, amely négy légitársaság budapesti koordinációját jelenti.
Antal GáborA Lufthansa bejelentette, hogy 2014. január 1-jétől Antal Gábor látja el a Lufthansa Csoport négy légitársaságát képviselő budapesti iroda vezetését. A szakember így a Lufthansa, a Swiss International Air Lines, az Austrian Airlines és a Brussels Airlines hazai jegyértékesítéséért és működéséért felel majd.Közgazdász diplomájának megszerzése után Antal Gábor 1978-ban az ARTEX Külkereskedelmi Vállalatnál kezdte pályafutását. Tíz évvel később csatlakozott a Lufthansához, ahol a foglalástól a key account manageri területig az értékesítés valamennyi szakaszában dolgozott. 1991-ben ő felelt a Lufthansa vezetéstámogató rendszerének (MSS) magyarországi bevezetéséért.
1993-ban a Miles & More törzsutas-program elindítását irányította Magyarországon és Litvániában. 1999-ben projektvezetőként felügyelte a lufthansa.hu webhely kialakítását. 2003-as key account manageri kinevezését követően a kitűzött értékesítési célok eléréséért, az árbevétel maximálásáért, az ügyfélportfóliók fejlesztéséért és kezeléséért, a szerződéses tárgyalások lebonyolításáért és az értékesítési megállapodások végrehajtásáért felelt.
2007-ben a Lufthansa magyarországi értékesítési igazgatójává léptették elő, majd a rá következő években részt vett a Swiss és az Austrian Airlines integrációjában és azok értékesítési feladatait is átvette. E pozíciójában három légitársaság értékesítési feladatait irányította, törekedve piaci részesedésük és árbevételük növelésére.
2011-ben Antal Gábor a Magyarországon jelen levő légitársaságok képviseleteinek szövetsége, a BARIH elnökhelyettese volt, 2008-ban és 2010-ben pedig a Star Alliance nemzeti irányítóbizottságának elnöki illetve alelnöki pozícióját töltötte be.
Antal Gábor hobbija a sport és az olvasás, szabadidejét legszívesebben családjával tölti.
- 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Főszerepet kapott az AI-színésznő – új korszak kezdődik a kreatív szakmákban?