kapubanner for mobile

Új karrier 50 felett: az easyJet éppen ilyen munkavállalókat keres

Szeptemberben induló toborzási kampányában a légitársaság 2027-re szóló, több száz légiutas-kísérői pozíciót hirdet meg, amelynek egyik kiemelt célpontja az 50 feletti korosztály. A kezdeményezés maga nem új: a brit fapados cég 2022 óta 127 százalékkal növelte az 50 év feletti légiutas-kísérők számát, a 60 év felettiek száma is megnégyszereződött.

images

easyJet, légiutas-kísérő, 50 felett
50 feletti személyzet a kabinban

A cég vezetése szerint a számok egyértelműen azt igazolják, hogy a pályaváltás korra való tekintet nélkül sikeres lehet. Az easyJet a bejelentéshez saját kutatást is társított: a friss felmérés szerint az 50 év feletti brit felnőttek 80 százaléka arról számolt be, hogy karrierváltása javított az általános boldogságérzetén, míg 71 százalékuknak nagyobb önbizalmat is adott. A kutatás azt is megmutatta, hogy az 50 feletti pályaváltók számára a turizmus és utazási szektor bizonyult a legvonzóbb célpontnak. 

A mostani felhívás azonban korántsem előzmény nélküli lépés. Az easyJet 2022-ben kezdte megszólítani kifejezetten az 50 év feletti korosztályt. Kezdetben elsősorban azokra az "üres fészek" szindrómával küzdő szülőkre koncentrálva, akiknek gyermekei már önálló életet kezdtek. A kampányt 2024-ben egy úgynevezett "Returnships" program követte, amely ingyenes betekintő alkalmakat kínált több száz, 50 év feletti pályaváltónak, felkészítve őket a légiutas-kísérői szakmára. 

A cég szerint az idősebb munkavállalók olyan képességekkel érkeznek a pályára, amelyek különösen jól hasznosíthatók a fedélzeti munkában: a kommunikáció, a problémamegoldás és a nyomás alatti nyugodt helytállás mind olyan készségek, amelyekre a vállalat kifejezetten előnyként tekint az idősebb jelentkezőknél. A 2024-es Returnships-kampány kapcsán végzett korábbi kutatás egy makacs tévhitre is rávilágított: az akkori felmérésben a jelentkezők 28 százaléka korábban azt feltételezte, hogy a légiutas-kísérői munka kizárólag a fiatalabb korosztálynak való. 

A kezdeményezést a brit kormány is üdvözölte. Andrew Western a Munkaügyi Minisztérium foglalkoztatásért felelős államtitkára szerint az easyJethez hasonló, támogató munkáltatók felismerik, milyen sokrétű tapasztalatot hozhatnak a munkaerőpiacra az 50 év felettiek, ha ezeket az értékeket valóban megbecsülik. Az államtitkár mindezt a kormány "Get Britain Working" nevű, a foglalkoztatottság bővítését célzó programjához kötötte. 

A szeptemberi jelentkezési időszak egy négy éve tudatosan épített stratégia újabb állomása, amelynek célja, hogy még több embert vonzzon a légiközlekedési szektorba. Ha a tendencia folytatódik, néhány éven belül az 50 év feletti légiutas-kísérők aránya a jelenlegi 12 százalékról tovább emelkedhet. A cég modellje pedig más légitársaságok számára is mintaként szolgálhat.

Kép forrása: easyJet

  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek