Átadták a Kék Madár Alapítvány csokoládéüzemét, ami fogyatékkal élő munkavállalókat foglalkoztat
A 380 négyzetméteren megépült üzemben 28, megváltozott munkaképességű, illetve más hátránnyal küzdő ember dolgozik.
Szepesi Balázs, az Innovációs és Technológia Minisztérium gazdaságfejlesztésért felelős helyettes államtitkára az átadáson hangsúlyozta: az üzem jól kifejezi a kormánynak a kkv-k megerősítéséről szóló alapelvét, miszerint a vállalkozásoknak a jövedelem előállítása mellett társadalomszervező szerepük is van. Hozzátette: a magyar gazdaságnak korszakváltásra van szüksége. Ha a kkv-k nem tudnak egyedi, innovatív termékekkel előállni, akkor nem vehetik fel a versenyt az értékláncokkal - jegyezte meg.
Simon Attila, az Emberi Erőforrások Minisztériumának szociális ügyekért felelős helyettes államtitkára példaértékűnek nevezte a fogyatékkal élők termelésbe való bevonását. Mint mondta, a Kék Madár Alapítvány egyike annak a 350 akkreditált foglalkoztatónak, amely módszertani innovációt is végez. Megemlítette azt is, hogy a megváltozott munkaképességűek két és fél millió forinttal járulnak hozzá fejenként a bruttó hazai termékhez.
Mészáros Andrea, az alapítvány ügyvezetője elmondta: a 380 négyzetméteren megépült üzemben 28, megváltozott munkaképességű, illetve más hátránnyal küzdő ember dolgozik, a létesítményben napi 700 tábla, prémium minőségű csokoládét állítanak majd elő. Az akadálymentes látogatóközpont vendégei üvegfalon keresztül láthatják a munkafolyamatokat, a manufaktúrához játszósarkot és játszóteret is építettek.
Az ügyvezető hozzátette: a tartósítószer nélkül készülő csokoládék alapanyagát az etikus kereskedelem jegyében szerzik be, és Szekszárdon termelt gyümölcsöket használnak fel. Közölte azt is, hogy a beruházáshoz szükséges önerőt az alapítvány több éves nyereségéből finanszírozták.
A Kék Madár Alapítvány 1997-ben alakult azzal a céllal, hogy segítsék a hátrányos helyzetű emberek munkavállalását. 2007-ben hozták létre az Ízlelő nevű szekszárdi éttermet, amely az első olyan vendéglő Magyarországon, ahol a vezetőségen kívül kizárólag fogyatékkal élő, megváltozott munkaképességű, illetve tanulásban akadályozott emberek dolgoznak.
- 2026.05.20Pannon HR Konferencia Debrecen Célunk, hogy lehetőséget biztosítsunk a HR-es közösségnek, hogy megvitassák az aktuális kihívásokat, trendeket, valamint hogy szakmai újdonságokkal ismerkedhessenek meg.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.21Fókuszban a A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
Egy korábbi rendőrségi dolgozó súlyos fegyelmi eljárás alá került, miután kiderült, hogy furfangos módszerrel szimulálta a folyamatos online... Teljes cikk
Magyar Péter felszólította a leköszönő Orbán-kormányt, hogy szerdai ülésén döntsön arról: a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a jövőben akár... Teljes cikk
Az egyéni vállalkozóknak készített szja-bevallási tervezetekbe a NAV automatikusan betölti a rendelkezésére álló online számla- és... Teljes cikk
- Kapitány István: A szellemi tulajdon védelme a jövő munkahelyeinek alapja 3 napja
- Diszkriminatív felvételi gyakorlat miatt fizet 600 000 dollárt egy ajándékbolt-lánc 3 napja
- Túl sokat adunk? A meglepő igazság az alkalmazotti élmény mögött 1 hete
- A menopauza és az 'agyi köd': munkahelyi kihívások és a HR szerepe 2 hete
- Változik a varázslat: tömeges leépítésre készül a Disney 2 hete
- Ezért nem működik a munkahelyi mentális egészség – és a legtöbb cég észre sem veszi a hibát 2 hete
- Dolgozol vagy szépülsz? – a Z generáció új trendje felborítja az irodai szabályokat 2 hete
- Valami megváltozott: miért nem élvezzük már a munkát? 2 hete
- "Az egyetlen félelmünk a wifi" – itt vannak a robotok, amelyek akár kollégáid is lehetnek 2 hete
- A Súlyosan korlátozottak foglalkozásai településtípus szerint - grafikon 3 hete
- 440 új munkahely jön: első külföldi üzemét indítja a török vállalat 4 hete

Amikor a HR ég ki: miért hagyják el a szakemberek a pályát?