kapubanner for mobile

Átadták az Év Projektmenedzsere Díjat

A Projektmenedzsment Világnapjához kapcsolódva minden évben szakmai zsűri választja ki és díjazza a projektmenedzsment szakma legjobbjait. Az Év Projektmenedzsere Díj célja, hogy növelje a szakma elismertségét és bemutassa a kiemelkedő teljesítményt nyújtó vezetőket. 2022-ben az Év Projektmenedzsere Díjat Pém Attila kapta a Magyar Zene Háza projektvezetőjeként végzett munkájáért.

A szervezetek egyre szélesebb körben fejlesztik a projektkultúrát és alkalmazzák a projektmenedzsment szakma módszertanait és folyamatait, hogy megvalósítsák stratégiai céljaikat. A gyorsan változó környezet és a váratlan kockázatok megkövetelik a speciális eszközrendszert alkalmazó, profi projektvezetőket. Ma már a projektkultúra és a siker egyenes arányban állnak egymással - emelte ki a díjátadón Kovács Endre, a projektmenedzsment szakmai szervezetek közösségének képviselőiből alakult Projektmenedzsment Kiválóság Tábla soros elnöke.

A döntőbe jutott pályázatokon keresztül kifejezetten önálló karakterrel rendelkező, kiváló projekteket és projektmenedzsereket ismerhetett meg a zsűri. Az Év Projektmenedzsere Díjat Pém Attila vehette át a Magyar Zene Háza projektvezetőjeként végzett munkájáért.

Pém Attila, jelenleg a Castellum Vagyonkezelő Igazgatóság projektért felelős igazgatóhelyettese kiemelte: a projektmenedzser szerepe rendkívül fontos, de nem fontosabb bárki másnál. Azonban személyisége meghatározza a többi szereplő magatartását, hozzáadott értékét, munkakedvét és teljesítményét is. Értenie kell az ütemtervezéshez, a költségtervezéshez, a szakmához, de mindemellett jó emberismerőnek is kell lennie. Be kell avatkoznia, ha azt látja, hogy az egyik láncszem gyengébb, mint a többi, tudnia kell elsimítani ellentéteket, motiválni a csapatot.

Az idei Év Projektmenedzsere Díj győztese jogot szerez arra, hogy induljon az International Project Management Association (IPMA) nemzetközi megmérettetésén, ahol korábban több hazai szakember végzett előkelő helyen. Projektmenedzsereink eddig egy első, és három harmadik hellyel járultak hozzá a szakma nemzetközi hírnevének növeléséhez. A tavalyi díjazott a három legjobb között várja a novemberi 15-i eredményhirdetést. 

  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek