Átszervezik a magyar külképviseleti rendszert
Körülbelül 18-20 nagykövetséget és konzulátust zárhat be Magyarország, a cél, hogy nagyjából száz diplomáciai képviselete maradjon az országnak - mondta Balázs Péter külügyminiszter kedden az MTI-nek. A Fidesz szerint átgondolatlan a külügyminisztériumi megszorító csomag.
"Magyarországnak körülbelül húsz százalékkal nagyobb külképviseleti hálózata van, mint Ausztriának, vagy a hozzánk hasonlítható országoknak. Ezt egész egyszerűen nem engedhetjük meg magunknak" - mondta Balázs Péter.
Távolabbi, elsősorban nem európai képviseleteket bezárását vizsgálják. Főként azok az országok kerülhetnek szóba, ahol Magyarország már nem aktív politikai szereplő, így például Latin-Amerikában - tette hozzá. Az MTI azon kérdésére, hogy a külügyminisztérium létszámát is húsz százalékkal csökkentik-e, Balázs Péter azt mondta: "ez a kettő együtt mozog".
A külügyminisztérium költségvetésével kapcsolatban a pénzügyminiszterrel már több alapvető kérdésben megegyeztek: rendbe hozták az árfolyamveszteség problémáját és találtak egy technikai megoldást a nemzetközi tagdíjak kérdésére. Egészen biztos, hogy nem fog csődbe menni a Külügyminisztérium - emelte ki a miniszter.
Folytatódik a racionalizálás
A tavaly elkezdett racionalizálás folytatódik a külpiacon. Garamhegyi Ábel külgazdasági kormánymegbízott a Világgazdaságnak elmondta, hogy úgy látja: sehol sem kell megszüntetniük külgazdasági szakdiplomatai posztot. Jelenleg 88 ilyen állomáshely van. Egyes külpiaci irodákban csökkentik a létszámot - főként uniós országbeli -, s az ott felszabaduló státuszokat más országokban töltik be, például egy képviselettel az oroszországi Rosztovban és a Perzsa (Arab)-öböl menti Abu-Dzabiban. Emellett bővítenek Bakuban és Tripoliban.
Összességében 2008-09-ben öt új szakdiplomáciai posztot nyitottak, nyitnak. Vannak irodaáthelyezések is: például a Podgoricában a tavaly nyitott iroda Montenegrón kívül Albániát és Macedóniát is lefedi. Egyébként 11 szakdiplomatát bíztak meg az elmúlt időszakban regionális feladatokkal - mondta Garamhegyi a lapnak.
Már az előző külügyminiszter végrehajtotta a külszolgálatosok alapilletményének 5,5 százalékos csökkentését. Ami a hálózat karcsúsítását illeti: konzultációk után, néhány héten belül dönt erről a kormány. A hálózatkarcsúsításból évi kétmilliárdos megtakarítást remélnek.
A Fidesz szerint átgondolatlan a külügyminisztériumi megszorító csomag, amely csak minimális megtakarítást jelent, de komoly politikai kárt okoz - mondta Németh Zsolt, a párt szakpolitikusa.
Világgazdaság/Stop/MTI

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?