kapubanner for mobile

Átütemezéssel is segíti a filmeseket a Nemzeti Filmintézet

Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokat

A koronavírus-járvány a filmiparban is érezteti hatását.

Átütemezéssel és gyorsított pályázati eljárással is segíti a filmeseket a Nemzeti Filmintézet (NFI) a koronavírus-járvány idején. A koronavírus miatt a hazai filmgyártásnak is komoly nehézségekkel kell szembenéznie, amelyek a magyar filmipar minden szereplőjét érintik. Több nemzetközi produkció elhalasztott, illetve lemondott magyarországi forgatásokat, ez kihatással van a műtermi és a közterületi forgatásokra is. Az eddig teljes kapacitással működő filmgyártó vállalatok folyamatos munkát biztosítottak a magyar szakembereknek és szolgáltatóknak, a koronavírus miatt ezen a területen is jelentős lesz a visszaesés.

Az NFI a magyar mozgóképszakma teljes egészéért felelős intézményeként több döntést is hozott annak érdekében, hogy a kialakult és a közeljövőben várható nehézségek miatt a hazai filmipart a lehető legkisebb veszteség érje és folyamatos munkát biztosítson a filmiparban dolgozóknak - közölte a Nemzeti Filmintézet szerdán az MTI-vel. Az NFI vezetősége egyeztetést kezdeményezett a magyarországi filmstúdiókkal, hogy felmérje a műtermi kihasználtságok változásait. A gyártási igazgatóság munkatársai folyamatos kapcsolatban vannak a filmgyártó vállalatokkal annak érdekében, hogy naprakész és pontos információk álljanak rendelkezésre a filmipari munkák alakulásáról és a kialakult helyzetről.

A producerek bevonásával az NFI vezetősége megvizsgálta, hogy miként tudja átütemezni azoknak a gyártás-előkészítéseknek, forgatásoknak és szakmai rendezvényeknek a finanszírozását, amelyeknek a Filmszakmai Döntőbizottság a közelmúltban már megítélt támogatást. Mintegy 15 támogatási szerződés módosítására került sor a napokban. Ez lehetővé teszi, hogy a támogatásokat az NFI a kialakult helyzetre tekintettel, a fizetési ütemezés felgyorsításával folyósítsa a produkcióknak. Az átütemezésnek köszönhetően a produkciók rögtön indíthatják vagy folytathatják a gyártást, amint újra adottak lesznek a szükséges feltételek. A februárban kiírt televíziós pályázati eljárásokat illetően már folyamatban van a gyorsított ütemezés kialakítása, ennek lényege, hogy indokolt esetekben a stabil szakmai háttérrel rendelkező projektek az eredeti kiírásban szereplő ütemezéshez képest jóval korábban támogatási forráshoz juthatnak.

"A gyorsított eljárásnak köszönhetően a gyártók mielőbb belevághatnak a filmkészítésbe, előkészthetik a forgatásokat és munkát biztosíthatnak számos szakembernek, amint a körülmények engedik. Az NFI szándéka, hogy a külföldi produkciók meghiúsulása miatt keletkezett filmes kapacitást a veszélyhelyzet feloldása után azonnal leköthessék a magyar produkciók. Az NFI változatlanul végzi feladatait, a pályázatok befogadása és elbírálása is folyamatos, mindemellett további megoldásokon dolgozunk, hogy a szektort a lehető legkisebb veszteség érje" - idézi a közlemény Káel Csaba, a magyar mozgóképipar fejlesztéséért felelős kormánybiztos szavait.

MTI
  • 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Ne maradjon le a tréningpiac legjobb napjáról! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek