"Átverés, hogy nőtt a foglalkoztatottság"
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatA közfoglalkoztatás nem a rendszeres munka, hanem a segély alternatívája, és miközben a kormány 100 ezres közfoglalkoztatást vízionál, tavaly dolgoztak közmunkásként a legkevesebben - mondta a Népszavának adott interjújában Kiss Péter szocialista képviselő, volt szociális és munkaügyi miniszter.
- Azok a közmunkások, akik olyan szerencsések, hogy nyolc órában dolgozhatnak, még a nettó 61 ezer forintos minimálbért sem kapják meg, bérük mindössze 47 ezer forint. Ilyenek azonban kevesen vannak, a legtöbben négy, illetve hat órás állást kapnak. A négyórások 23 ezer 500 forintért dolgoznak, a hatórások ennél valamivel magasabb összeget kapnak. Ebből senki nem tudja eltartani a családját, a négyórások bére pedig még a munkába járás kötségeire sem elég - fejtette ki.
Kiss Péter szerint a kormány igen sajátosan végzi a foglalkoztatás bővüléséhez kapcsolódó számításokat. Azokat, akik egész évben egyetlen napot dolgoztak közmunkásként, úgy számítják, mintha egész évben foglalkoztatták volna őket. Úgy látja, több munkahely nem igen lesz, mert nincsenek erre vonatkozó intézkedések.
Népszava
- 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Ne maradjon le a tréningpiac legjobb napjáról! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Főszerepet kapott az AI-színésznő – új korszak kezdődik a kreatív szakmákban?