Átverés: olimpiai munkát ígértek a vendégmunkásoknak Londonban
Több száz kelet-európaitól csalt ki pénzt egy brit férfi a 2012-es londoni olimpiai játékok helyszínein végzendő munka ígéretével.
A BBC tudósítása szerint összesen 550 szlovák állampolgár fizetett 2006-ban fejenként 600 fontot (mai árfolyamon 182 ezer forintot) egy bizonyos Nigel Lewisnak, aki korábban már megbukott egy hasonló csalási ügyben. A jelentkezőknek ezúttal vendéglátós és bolti eladói munkát ígért, valamint szállást Londonban horgonyzó tengerjáró hajókon, majd a cégéhez átutaltatott előlegek kasszírozása után eltűnt. A becsapott szlovákok közül többen adósságba verték magukat, hogy meg tudják szerezni a munkát.
A brit közszolgálati tévécsatorna egy szállodában bukkant a férfi nyomára a Kent megyei Dartfordban. Állítása szerint három hajót akart vásárolni vállalkozása, a UK Cruise Line nevében, és munkát szerzett volna az olimpiai faluban, de az ügy - mint fogalmazott - kicsúszott a kontroll alól. - "Majdnem egy évig dolgoztam ezen a projekten megállás nélkül, és szívbántalmakon kívül semmit sem szereztem belőle" - mondta Lewis, akit 2003-ban 120 óra közmunkára ítéltek egy munkaközvetítői csalás miatt.
A BBC megtalálta a jelentkezőket a londoni céghez irányító szlovákiai partnert, Irene Cepelovát is. "Lewis teljesen átszellemült az olimpia gondolatától. Rendkívül alapos is volt, a legapróbb részletekig elmondta, hogy milyen szállást kapnak majd a hajókon a munkavállalók" - mondta Cepelova. Hozzátette: a férfi 2007-ben megszakította a kapcsolatot vele, és egy árva lelket sem találtak a UK Cruise Line telephelyén azok, akik kiutaztak Londonba. A megvásárlásra kiszemelt hajóknak is nyoma veszett - áll a riportban. "Nagyon aggasztó ez az eset, és köszönet illeti a BBC-t, amiért ráirányítja a figyelmet" - nyilatkozott Tessa Jowell olimpiaügyi miniszter. "A kormány mindenben együttműködik a hatóságokkal az üggyel kapcsolatban feltárt bűncselekmények kivizsgálásában."

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?