kapubanner for mobile

Augusztus 31-ig lehet pályázni a munkahelyvédelmi programra

Van olyan nagyvállalat, amelyik 3500 dolgozójával vesz részt a programban - mondta el Bodó Sándor foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkár.

A munkahelyvédelmi program támogatására augusztus 31-ig pályázhatnak a vállalkozások, november végén jár le a támogatás és év végéig lezárják a programot - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára csütörtökön Debrecenben sajtótájékoztatón. Bodó Sándor jelezte: a három hónapig járó támogatást eddig több mint 10 ezer vállalkozás vette igénybe az országban, amellyel 134 ezer munkahely megtartását segítette a kormány.

A támogatás szinte minden ágazatot érint, a legtöbben kis- és mikro vállalkozások pályáztak, de van olyan nagyvállalat is, amelyik 3500 dolgozójával vesz részt a programban - sorolta az államtitkár megjegyezve, hogy átlagosan egy dolgozó havi 170 ezer forint munkahelyvédelmi támogatást kap három hónapon keresztül. Bodó Sándor rugalmasnak nevezte a támogatási rendszert, amit egy-egy cég akár több alkalommal, telephelyenként is igénybe vehet. Kitért a kutatás-fejlesztés-innováció (K+F+I) támogatásokra is: ezen a címen a cégek dolgozónként havonta 318 ezer forinthoz juthatnak, Budapest után a legtöbben éppen Debrecenben.

Az államtitkár a járvány utáni "kilábalási fázisban" a munkahelyteremtő bértámogatásra, az úgynevezett 6+3 programra hívta fel a figyelmet, ami azt jelenti, hogy az új munkaerőt felvevő - akár a régi munkaerőt újrafoglalkoztató - vállalkozásoknak dolgozónként hat hónapig biztosítja az állam a munkabért és járulékait, ha a munkáltató kész további három hónapig foglalkoztatni őket. Országosan erre 84 milliárd forint áll rendelkezésre, és a tervek szerint ezzel 70 ezer álláskeresőnek tudnak segíteni - mondta Bodó Sándor, megjegyezve, hogy bár ez még csak néhány napos lehetőség, de nagyon népszerű, "máris háromezer fölött van azoknak a munkavállalóknak a száma, akiket felvettek a cégek".

"Sok szektor esetében ez a túlélés záloga, (...) ezek a cégek életben tudnak maradni, lendületet tudnak kapni" - mondta, hozzátéve: a havi támogatás mértéke 200 ezer forint, amiből 112 ezret kap kézhez a munkavállaló. Bodó Sándor kitért arra is, hogy Hajdú-Bihar megyéből több mint ötszáz vállalkozás pályázott munkahelymegtartó bértámogatásra, közel 60 százalékuk debreceni. Ezzel hatezer munkavállalónak segítettek a megyében, több mint egymilliárd forintos támogatással.

Az államtitkára tájékoztatott arról is, hogy a bruttó kereset az országban 2020 első negyedévében meghaladta a 384 ezer forintot, ami azt jelenti, hogy a bérek erőteljesen, 9 százalék felett emelkedtek egy év alatt. A reálbérek 4,6 százalékkal nőttek az idei év első három hónapjában, ami érdemben javítja a magyar családok anyagi helyzetét. "Az elkövetkező időszakban arra számítunk, hogy a koronavírus miatti nehéz gazdasági helyzet a bérekre is hatással lesz, ugyanakkor középtávon helyreállhat a keresetek utóbbi években tapasztalt dinamikus növekedése" - tette hozzá.

Papp László, Debrecen polgármestere azt mondta, a járvány okozta válság következtében Debrecenben egy százalékkal emelkedett a munkanélküliségi ráta. Egy helyi felmérés szerint a legnehezebb helyzetben a kis- és mikrovállalkozások, valamint az egyéni vállalkozók vannak, amelyek egy-két hónapos tartalékkal rendelkeztek. Számukra különösen fontos és jó időben jön a kormány munkahelyvédelmi bértámogatása - fűzte hozzá. A debreceni városházán megtartott sajtótájékoztatót követően Bodó Sándor helyi és hajdú-bihari vállalkozásokat keresett fel, ahol átadta a bértámogatásról szóló dokumentumokat.

MTI
  • 2026.03.26recruiTECH x HRTECH konferencia A recruiTECH x HRTECH konferencia HR vezetőknek, toborzóknak, toborzási vezetőknek, employer branding és L&D szakembereknek szól, akik a munkaerőpiaci kihívásokra már technológia-alapú, jövőálló megoldásokat keresnek, és hatékonyabb HR működésben gondolkodnak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.04.23BGE Állásbörze SPÓROLJ IDŐT ÉS ENERGIÁT! Érd el a BGE összes karának hallgatóit egyetlen nap alatt!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni. info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Tanulmány: Az AI térnyerése a juttatások csökkentéséhez vezet?

Egy friss kutatás szerint az Egyesült Államokban a vállalatok több mint fele csökkenti a munkavállalói juttatásokat, hogy csökkentse az AI-val... Teljes cikk

Ezeken a helyszíneken ellenőriz a NAV március második felében

A NAV munkatársai többek között a dolgozók bejelentését is vizsgálják. Teljes cikk

Már elérhetőek az szja-bevallási tervezetek!

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) az idén is több mint 5,6 millió adózónak készítette el az szja-bevallási tervezetét, a dokumentumot az... Teljes cikk