kapubanner for mobile

Ausztria környezetvédelme 20 000 munkahelyet teremthet

Ausztria még környezetvédelmi nagyhatalom is lehet, már amennyiben továbbra is ilyen ütemben folytatja tovább a megújuló energiák iránti kutatását, felhasználását. A Roland Berger tanácsadó cég tanulmánya szerint a következő 10 évben 20 000 munkahelyet is teremthet ez az iparág - számol be a Népszabadság.

Ráadásul nemcsak a magasan kvalifikáltak találhatják meg számításaikat, hanem az alacsonyabb képzettségűek is, hiszen technikusok mellett termelő munkásokra is szükség lesz.

A környezetvédelmi technológiákban a világon mindenütt óriási potenciál rejtőzik, a számítások szerint a 2005-ös egybillió eurós forgalom 2020-ra megduplázódik. Osztrák kutatók főként az energiahatékonyság területén bizakodóak, mert bár jelenleg csupán a bruttó nemzeti össztermék 0,2 százalékát állítja elő ez az ágazat (szemben az EU-s 1,8 százalékkal), számos osztrák cég már megtette az első, eredményes lépéseket.

További bizakodásra ad okot, hogy az osztrák környezetvédelmi ágazat évente 7,7 százalékkal bővült, s 10 év alatt mintegy 6000 munkahelyet teremtett. A növekedés esélyét tovább növeli, hogy nemrég 500 millió eurós alaptőkével egy klímakutatási alapítványt is létrehoztak, amely újabb technológiák kifejlesztésére ad lehetőséget.

Ausztria főként a vízi erőművekben, víztisztítókban, csatornarendszerekben, illetve a hulladékfeldolgozásban lát fantáziát, de a levegőtisztítás terén is számít megrendelésekre.

A felhalmozott tudást ráadásul jó áron el lehet adni külföldi országoknak: Ausztria ebben a tekintetben kelet felé kacsingat, Oroszországban ugyanis a környezetvédelmi feladatokat mintegy 823 milliárd értékben kell ellátni, ehhez jön Ukrajna 123 milliárd eurója, valamint Grúzia 3 milliárd eurója. Talán még ennél is nagyobb piacot jelent Kína, hiszen környezetvédelme szinte képtelen tartani a lépést óriási gazdasági fejlődésével, pedig már a GDP 12 százalékát fordítják e célra - mutat rá a Népszabadság.


  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek