kapubanner for mobile

Autóbusszal ingázik a magyar

Az Index Urbanista blogjában a magyar tömegközlekedési szokásokról olvashattunk egy érdekes cikket. A KSH 2011-es kutatása alapján elkészített térképeken kirajzolódott, az autóbusszal ingázók jóval többen vannak a vonatot választóknál. A településen belül szerencsére azért a legtöbben gyalog járnak dolgozni és iskolába.

A Treneconnál elkészítették egy londoni cikk alapján Magyarország hasonló térképét, amely a KSH 2011-es háztartásfelvétel napi ingázásra vonatkozó adataiból készült. A kreatív dolgozók külön vizsgálták a helyi (településen belüli) és helyközi (kiinduló települést elhagyó) relációkat. A munkába és oktatási célból közlekedők elsődleges közlekedési eszközét nézték meg.


Mivel járnak dolgozni az emberek a településükön?
Forrás: TRENECON Tanácsadó és Tervező Kft.


Helyközi közlekedésben tarol a helyközi busz, néhány tucat településnek a vasút a legfontosabb helyközi kapcsolata - a térképen jól kirajzolódik, hogy ezek egyes vonalakhoz kapcsolódnak. Budapest környékén helyi közlekedésnek számít a BKV szolgáltatása (valamint Felsőzsolca esetén a MVK Zrt. 7-es busza). A nagyobb településekről ingázók (Budapest, Debrecen, Szeged, stb.) elsősorban személygépkocsival járnak.


Mivel ingáznak az emberek egy másik településre?
Forrás: TRENECON Tanácsadó és Tervező Kft.








Index.hu/urbanista blog
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek