kapubanner for mobile

Az adócsalóknak kedvezhet az APEH szigorítása

Több tízezer cég ellen indulhat gyorsított végelszámolás a mérlegbenyújtás elmulasztása miatt. Ennek révén azonban tömegével tűnhetnek el papíron tiszta, adócsaló, fiktív cégek is.

Tömegével tűnhetnek el szankció nélkül vállalkozások, mert egy szigorítás miatt a mérlegbenyújtás elmulasztását követően az APEH felfüggesztheti az adószámot és a cégbíróság törölheti a társaságot. A szigorúbb szabályozás átmeneti intézkedésekkel tavaly lépett hatályba és az idén lesz általános érvényű.

A jogszabály szerint ha egy cég május 31-ig nem adja le elektronikus úton beszámolóját, az adóhatóság 30 napos határidőt szab számára a pótlásra. Ha ezt követően sem történik semmi, 60 napra felfüggeszti a cég adószámát, végül kezdeményezi a cég törlését. Az eljárás során tehát gyorsított végelszámolást hajtanak végre. Ha kiderül, hogy a vállalkozásnak jelentős tartozásai vannak, az eljárás természetesen felszámolásba fordul - mondta Hegedűs Sándor, az RSM DTM partnere. Vagyis automatikusan nem lehet kibújni a szankciók alól.

Más lehet azonban a helyzet azoknál a cégeknél, ahol papíron minden rendben van. A fiktív ügyletekre, áfacsalásra szakosodott cégek esetében például nem az a probléma, hogy nem fizetnek adót, hanem az, hogy fiktív ügyletek után igényelnek vissza áfát. Ezek a társaságok viszonylag könnyen felismerhetőek: jellemzően hárommilliós - az újabbak félmilliós - cégek, amelyek egyik évről a másikra milliárdos forgalmat érnek el, tipikusan alkatrész-kereskedelemből vagy akár takarításból.

Fennáll azonban annak veszélye, hogy az idén nem lesz sem idő, sem kapacitás arra, hogy e cégeket ellenőrizze a hatóság. Évente 300-350 ezer társaság ad le mérleget, emellett a becslések szerint 40-50 ezerre tehető azok száma, amelyek elmulasztják ezt. Az idén ellenük már elindul az adószám felfüggesztését célzó eljárás. Valószínű ugyanakkor, hogy a 40-50 ezer mulasztó egy része csak figyelmetlen vagy nemtörődöm, vagyis közülük többen nekiállnak az idén a beszámoló elkészítésének.

Így is maradnak azonban jócskán olyan cégek, amelyek nem tesznek eleget kötelezettségüknek. Azt nem lehet megmondani, hányan, de nem lenne meglepő, ha tízezres nagyságrendet érne el ezek köre - mondta Hegedűs. Ez azt jelenti, hogy az adóhatóság nyakába hirtelen több tízezer olyan ügy szakadhat, ahol a rutinadminisztráció mellett - értesítések küldése - adószámot kell felfüggesztenie. Márpedig ilyen dömpingjellegű munka mellett aligha jut idő arra, hogy automatikusan kockázatelemzésnek vessék alá az első pillantásra patyolattiszta cégeket.

Eddig a fiktív vagy adócsaló cégeket több éven keresztül kellett altatni, hiszen az adóügyek egy plusz öt év alatt évülnek el. Addig azonban bármikor megjelenhetett az APEH. Az új szabályok révén ez a rizikós időszak lerövidülhet, csak ki kell érdemelni a gyorsított végelszámolást.

Forrás: napi.hu
  • 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Minden nyolcadik magyar orvos külföldön dolgozik, és nem csak a pénz miatt

A Magyar Orvosi Kamara felmérése szerint egyre több magyar orvos vállal munkát külföldön, és a kivándorlás mögött már nemcsak anyagi okok... Teljes cikk

Csak az orvosok lelkiismerete miatt működött az ellátás ebben a térségben

A Magyar Orvosi Kamara szerint a kialakult káosz a túlterheltség, a vitatott munkafeltételek és a rendszerszintű hiányosságok következménye. Teljes cikk

Felmérés: ennyivel nőhet a bére annak, aki jól ismeri az AI-t

Egy friss kutatás szerint a vezetők többsége a továbbképzést és az átképzést tartja prioritásnak a mesterséges intelligenciával kapcsolatban. Teljes cikk