kapubanner for mobile

Százmilliós csalás miatt került a vádlottak padjára két ügyvezető, a cég könyvelője és titkárnője

Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokat

A négy vádlott felfüggesztett börtönbüntetésre és nagyobb összegű pénzbüntetésre számíthat.

A Somogy Vármegyei Főügyészség különösen nagy vagyoni hátrányt okozó, bűnszövetségben és üzletszerűen elkövetett költségvetési csalás bűntette és más bűncselekmények miatt emelt vádat azzal a két férfival és két nővel szemben, akik két és fél év alatt több mint százmillió forint kárt okoztak a költségvetésnek - írja az Ügyészség. 

A vád szerint a két férfi közösen vezetett egy személybiztonsági tevékenységgel foglalkozó céget, amelynek kiadásait olyan módon csökkentették, hogy az adóbevallási és befizetési kötelezettségüknek nem a jogszabályi előírásoknak megfelelően tettek eleget. Ebben a segítségükre volt a bérszámfejtést és az adóbevallásokat elkészítő könyvelő, illetve az adminisztrációs feladatokat ellátó - köztük a dolgozók tényleges munkavégzésére vonatkozó adatokat rögzítő és összesítő - titkárnő is.

Az adók és járulékok befizetésének elkerülése céljából a vádlottak a munkavállalók által ténylegesen ledolgozottnál kevesebb munkaidőt jelentett be az adóhatóságnál, a jövedelmek egy részét „feketén” fizették ki, vagy a ledolgozott órák egy részét utazási költségtérítés címén számolták el, ilyen módon ezek után nem kellett adót és járulékot bevallaniuk. A négy vádlott összehangolt cselekménye két és fél év alatt összesen 101.504.044,- Ft vagyoni hátrányt okozott az állami költségvetésnek.

A nyomozás során az ügyészség egyezséget kötött a vádlottakkal, akik a kedvezőbb büntetés érdekében beismerték az általuk elkövetett bűncselekményeket, és teljes egészében megtérítették az állami költségvetésnek okozott kárt.

A főügyészség a Kaposvári Törvényszékhez benyújtott vádiratában indítványt tett a vádlottakkal kötött egyezség jóváhagyására, mely alapján a bíróság a vádlottakkal szemben felfüggesztett börtönbüntetést és nagyobb összegű pénzbüntetést szabhat ki.

  • 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.11BCM - Üzletmenet-folytonosság menedzsment képzés Az intenzív, workshop jellegű program célja, hogy a résztvevők képessé váljanak egy ISO 22301:2019 alapú üzletmenet-folytonossági irányítási rendszer (BCMS) tervezésére, bevezetésére és fenntartására.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek