kapubanner for mobile

Egymilliárd forint adót csalt el egy győri számlagyár

Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokat

Építési cégháló álcája mögött csaltak el több mint egymilliárd forint áfát egy győri bűnszövetség tagjai - tájékoztatta a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Nyugat-dunántúli Bűnügyi Igazgatóságának sajtóreferense pénteken az MTI-t.

Ihász Tamás közleménye szerint a bűnbanda a gyanú szerint fiktív alvállalkozói hálózatot működtetett. Az érintett gazdasági társaságok vezetői olyan számlákat fogadtak be - a szintén az elkövetői kör irányítása alatt álló - gazdasági társaságoktól, amelyeknek bejegyzett, fiktív ügyvezetői román állampolgárok voltak, és adófizetési kötelezettségüket nem teljesítették.

A bűnszövetség vezetője Győr-Moson-Sopron vármegyében irányította az illegális ügyleteket, a cégek pénzügyi és számlázási folyamatait. A hamis gazdasági eseményeket banki tranzakciókkal, illetve pénzfelvételekkel igyekeztek elfedni, amelyek után áfát igényeltek vissza.

Az elfogásukra szervezett akcióban a győri pénzügyi nyomozók, bevetési járőrök és IT-szakemberek közösen kutattak bizonyítékok után összesen 17 helyszínen; a pénzügyőrök közel 400 millió forint összegben zároltak ingatlanokat, gépkocsikat és bankszámlákat.

A pénzügyőrök a speciális szaktudással rendelkező bűnügyi és IT-munkatársaik segítségével a helyszíneken felkutatták a virtuális kriptovaluta-tárolókat is, majd összesen több mint 17 ezer euró értékű, többféle kriptopénzt lefoglaltak, és a NAV külön erre a célra létrehozott kriptovaluta-pénztárcájába elhelyezték.

A NAV üzletszerűen, bűnszövetségben elkövetett, különösen nagy vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás miatt nyomoz az ügyben. Mindeddig hét embert hallgattak ki gyanúsítottként, közülük három letartóztatását rendelte el a bíróság – olvasható a közleményben.

  • 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.11BCM - Üzletmenet-folytonosság menedzsment képzés Az intenzív, workshop jellegű program célja, hogy a résztvevők képessé váljanak egy ISO 22301:2019 alapú üzletmenet-folytonossági irányítási rendszer (BCMS) tervezésére, bevezetésére és fenntartására.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek