kapubanner for mobile

Az Alkotmánybíróság elé kerülhet a rokkantnyugdíjak ügye

Korózs Lajos, az MSZP elnökségi tagja szerint hamarosan az Alkotmánybíróság elé kerülhet a rokkantnyugdíjak felülvizsgálatának szabályozása. Magyarország egyik legsúlyosabb problémájának nevezte a rokkantnyugdíjak rendszerének átalakítását. - Tízezres, ha nem százezres nagyságrendben maradnak emberek ellátás nélkül - fogalmazott.

Korózs Lajos a rokkantnyugdíjak, a nyugdíjigazgatási rendszer és bírák nyugdíjazásának témájában rendezett sajtóbeszélgetésen emlékeztetett arra, hogy még februárban az MSZP levélben kérte Szabó Mátét, az alapvető jogok országgyűlési biztosát, hogy kérjen az Alkotmánybíróságnál utólagos normakontrollt a rokkantnyugdíjak felülvizsgálatáról szóló jogszabályokról. Korózs Lajos levelében a különösen védett társadalmi csoportok jogsérelmére hivatkozott és egyebek mellett kiemelte, az európai uniós normákban is lefektetett tisztességes eljáráshoz való jogot sérti, hogy a saját felülvizsgálatukat március végéig nem kérő rokkantnyugdíjasok májustól elvesztik járandóságukat. Emellett a jogbiztonságot és a szerzett jogokat sértőnek tartja, hogy a kormány felülvizsgálatával szakorvosi vizsgálattal és jogerős határozattal megállapított rokkantnyugdíjakat kíván módosítani.

A szocialista politikus azt mondta: az ombudsmani hivataltól azt a nem hivatalos tájékoztatást kapta, hogy Szabó Máté akceptálta a beadványt és egyesítette többek között a Mozgássérültek Országos Egyesületének keresetével, valamint más egyéni beadványokkal is, és "nagy valószínűséggel" jövő héten Alkotmánybírósághoz fordul az ügyben.

Korózs Lajos ugyanakkor azt is jelezte: nem lepődne meg, ha sokan nem várnák meg az Alkotmánybíróság döntését és "százával, ezrével" nyújtanának be egyéni kereseteket a magyar kormány ellen a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bíróságánál a szolgálati nyugdíj ügyéhez hasonlóan, amelyben több mint 8000 beadvány születetett.

Az ellenzéki képviselő azt mondta: ő maga bízik az Alkotmánybíróságban, de ha a testület június közepéig nem hoz döntést ebben az ügyben, akkor ő is arra fog bíztatni minden magánszemélyt, hogy egyéni beadvánnyal éljen az Emberi Jogok Európai Bíróságánál. Hozzátette: az MSZP jogsegélyszolgálata minden jogi és szakmai segítséget megad majd ehhez.

A volt szociális államtitkár Magyarország egyik legsúlyosabb problémájának nevezte a rokkantnyugdíjak rendszerének átalakítását, szerinte sokan nem érzékelik, hogy a "legsúlyosabb katasztrófa felé megyünk". Tízezres, ha nem százezres nagyságrendben maradnak emberek ellátás nélkül - fogalmazott.

Korózs Lajos arról is beszélt, hogy a bírák nyugdíjkorhatárának csökkentése szerinte az életkor szerinti megkülönböztetés európai normájába ütközik, ezért, ha kell, ez ügyben is az Emberi Jogok Európai Bíróságánál kérnek jogorvoslatot. Hozzátette: tudomásuk van arról, hogy bírák magánemberként már éltek ilyen beadvánnyal Strasbourgban.

Úgy fogalmazott: "hazudik Orbán Viktor", amikor azt mondja, hogy a bírák nyugdíjazása nyugdíjkérdés, mert ennek "politikai okai" vannak. Hivatástól való eltiltásról van szó, mert "ezek a rutinos öreg rókák útban vannak Orbán Viktornak" - mondta.
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek