kapubanner for mobile

Alkotmánybíróság: adható többletjog az oltottaknak

Az Ab megállapította, hogy az alaptörvény alapján veszélyhelyzet idején egyes alapvető jogok gyakorlása felfüggeszthető vagy az alaptörvényben megállapított mértéken túl is korlátozható. Az Ab ennek alapján elfogadta a jogkorlátozás legitim céljaként a koronavírus-járvány leküzdését, egészségügyi, társadalmi és gazdasági hatásainak csökkentését, a károk enyhítését.

Oltási igazolvány-

Az Alkotmánybíróság közleménye tartalmazza: a mintegy ezer indítványozó által támadott rendelkezések a védettségi igazolvánnyal rendelkezők számára - az azzal nem rendelkezőkéhez képest - többletjogosítványokat adtak. A koronavírus-járvánnyal kapcsolatos oltási program indulása nyomán védettségi igazolványra lettek jogosultak azok, akik a Covid-19 betegségből felgyógyultak vagy a Covid-19 elleni védőoltást megkapták. A védettségi igazolvánnyal rendelkezők a kormányrendelet alapján mentesültek egyes korlátozó intézkedések alól.

Az indítványozók szerint a kormányrendelet kifogásolt rendelkezései hátrányosan, a diszkrimináció tilalmába ütköző módon különböztették meg azokat, akik az egészségügyi kockázatok miatt hozott döntésük nyomán nem kaphattak védettségi igazolványt. Ez pedig - az indítványozók szerint - súlyos alapjogsérelmet okozott számukra.

Az Ab megállapította, hogy az alaptörvény alapján veszélyhelyzet idejénegyes alapvető jogok gyakorlása felfüggeszthető vagy az alaptörvényben megállapított mértéken túl is korlátozható. Az Ab ennek alapján elfogadta a jogkorlátozás legitim céljaként a koronavírus-járvány leküzdését, egészségügyi, társadalmi és gazdasági hatásainak csökkentését, a károk enyhítését. A jogalkotó pedig eleget tett az alaptörvényből fakadó azon kötelezettségének is, hogy a veszélyhelyzet alapjául szolgáló járványhelyzet változásával rendszeresen felülvizsgálja a korlátozó intézkedések szükségességét - állapították meg. Az Ab vizsgálta azt is, hogy az egészségügyi önrendelkezési jogot sértik-e a támadott rendelkezések. Ezzel kapcsolatban azt állapította meg, hogy mivel az oltás felvételét a kormányrendelet nem tette kötelezővé, nincs érdemi összefüggés a támadott szabályozás és az emberi méltósághoz való jog, illetve azon belül az önrendelkezési jog között sem.

Az Ab mindezek alapján az indítványokat elutasította.

Az Ab határozata megjelenik a Magyar Közlönyben, és bárki által elérhető a testület honlapján: alkotmanybirosag.hu/uploads/2021/10/sz_iv_1093_2021.pdf is.

Az Ab közölte azt is, hogy határozata az ügyben benyújtott valamennyi alkotmányjogi panaszra vonatkozik. Tekintettel azonban az indítványok szövegazonosságára és nagy számára, az Ab nem tájékoztatja külön-külön postai levélben valamennyi indítványozót, a határozatot sem küldi meg nekik. (MTI)

  • 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Ne maradjon le a tréningpiac legjobb napjáról! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.24BLUE | recruiTECH & HRTECH & LearnTECH A BLUE konferencia idén 3 területet egyesít: recruiTECH, HRTECH és LearnTECH, hogy teljesen lefedje a kékgalléros toborzás, digitalizáció és képzés‑fejlesztés kihívásait. Csatlakozz szeptember 24-én!info button Részletek ticket button Jegyek