"Elég volt!" - harmadik éve nem emelkednek a fizetések az igazságszolgáltatásban
Elege lett egy törvényszéki bírónak abból, hogy a harmadik éve nem emelkedtek a fizetések az igazságszolgáltatásban, ezért az Európai Bizottsághoz fordult panaszával. Nevét vállalva nyilatkozott a 24.hu-nak.
A panasz célja, hogy hatékony lépéseket sürgessen a magyar bíróságok függetlenségének helyreállítása érdekében figyelemmel arra, hogy a bírák és igazságügyi alkalmazottak javadalmazására vonatkozó törvényi szabályozás elégtelensége miatt Magyarországon az uniós joggal ellentétes módon, tartósan és rendszerszinten sérül az igazságszolgáltatás intézményi függetlensége – fogalmazott beadványában dr. Oláh Gaszton, a Budapest Környéki Törvényszék bírója, aki a 24.hu-nak is elküldte a dokumentumot, amelynek következménye akár egy kötelezettségszegési eljárás lehet is Magyarországgal szemben.
„A bírói és ügyészi kar évek óta kényszerű szemlélője annak, hogy az illetményekben megnyilvánuló társadalmi megbecsültsége hogyan süllyed egészen méltatlan mélységekbe, és jelenleg is döbbenettel nézi, ahogyan a bírósági szervezet teljes vezetése hasztalan próbál fellépni a jelenséggel szemben. Elég volt – mondta a 24.hu-nak Oláh Gaszton, aki arra számít, hogyha a kormány magától nem lép az ügyben, akkor az Európai Bizottság lépésére kénytelen lesz rendezni a problémát.
A rekordinfláció ellenére 2022 januárja óta nem nyúltak a bírói illetményalaphoz, ami miatt a fizetések a reálértékük több mint egyharmadát elvesztették. Ezért a bírósági alkalmazottak sorra hagyják ott a pályát. De a bíróknál is elindult az elvándorlás, mert még egy vagyonőrt is magasabb órabérrel vesznek fel a bíróságra, mint egy kezdő bírót, és vannak, akik vérplazmaadással kénytelenek kiegészíteni a keresetüket.
Oláh a panaszában felsorolja az érveket, hogy a bírói és igazságügyi alkalmazotti bérekre vonatkozó jelenlegi törvényi szabályozás miért összeegyeztethetetlen a bírói függetlenség elvével.
24.hu
- 2026.05.20Pannon HR Konferencia Debrecen Célunk, hogy lehetőséget biztosítsunk a HR-es közösségnek, hogy megvitassák az aktuális kihívásokat, trendeket, valamint hogy szakmai újdonságokkal ismerkedhessenek meg.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
Egy korábbi rendőrségi dolgozó súlyos fegyelmi eljárás alá került, miután kiderült, hogy furfangos módszerrel szimulálta a folyamatos online... Teljes cikk
Magyar Péter felszólította a leköszönő Orbán-kormányt, hogy szerdai ülésén döntsön arról: a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a jövőben akár... Teljes cikk
Az egyéni vállalkozóknak készített szja-bevallási tervezetekbe a NAV automatikusan betölti a rendelkezésére álló online számla- és... Teljes cikk
- Mekkora hitelre elég az átlag és a mediánfizetés jelenleg? 1 hete
- Miért maradnak a munkavállalók a Tescónál? Interjú Túróczi Norbert HR igazgatóval 1 hete
- 725 ezer forint az átlagbér – de a valóság ennél árnyaltabb 2 hete
- Optimistábbak a magyar cégek, mégsem jön a béremelés 2 hete
- Kamu állás, valódi fizetés: lebukott a fideszes polgármester 2 hete
- Magyar Péter csökkentené a miniszterelnöki fizetést – közben 12 milliós végkielégítéssel távoznak képviselők 2 hete
- 4 hónapja nem kaptak fizetést – most éhségsztrájkba kezdenek a magyar vegyi üzem dolgozói 2 hete
- Uniós források feltételekkel: mi kell a kifizetésekhez? 2 hete
- Nem akartak bejárni a dolgozók – most pénzt kapnak érte, és megfordult a trend 2 hete
- Véletlenül brutális fizetést kapott – nem adta vissza, letartóztatták 2 hete
- Kevesebbet keres, mint egy átlagos dolgozó – mégis ő a világ egyik leggazdagabbja 2 hete

Amikor a HR ég ki: miért hagyják el a szakemberek a pályát?