Az autószervizek majdnem fele bezárt, a dolgozóikat elküldték
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatAz Európai Autószervizek Egyesületének elnöke szerint a a szociális gondoskodás nem a vállalkozó feladata.
A szakhatósági engedéllyel működő tizenegyezer autószerviz közül egyre több bajban van, mert a járvány miatt nincs munka - mondta a Népszavának az Európai Autószervizek Egyesülete (EME) elnöke, Kovács Ferenc. A vállalkozók 35-40 százaléka március utolsó hetében kényszerből bezárt, és azóta még nőtt is a számuk. A 4-5 embert foglalkoztató cégek bezárásával 40-50 ezer, főként a családos dolgozó került kilátástalan helyzetbe. Folyamatosan küldik el a munkavállalókat, eddig tízezren váltak munkanélkülivé, és további elbocsátásokra lehet számítani, mert a gazdaságvédelmi akcióterv számukra nem nyújt valódi segítséget. A munkabér-támogatás alacsony, és nem tisztázott, hogy kiket támogatnak. Bevétel hiányában a szerviztulajdonosok nem tudják kifizetni a járvány idejére az alkalmazottak bérét. Aki ezt mégis megpróbálja, hamar tönkremegy a vállalkozása - mondja Kovács Ferenc, aki szerint a szociális gondoskodás mindenekelőtt az állam dolga, nem pedig a vállalkozóé. Kiemelte: a vállalkozók adófizető-képesség megőrzése a fontos, mert akkor tudja fizetni az alkalmazottakat, akiknek a munkabéréből az állam havonta másfél százalék munkaerő-piaci járulékot von le, ezt július óta az egységes társadalombiztosítási járulék részeként.
Népszava
Népszava
- 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Ne maradjon le a tréningpiac legjobb napjáról! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Főszerepet kapott az AI-színésznő – új korszak kezdődik a kreatív szakmákban?