kapubanner for mobile

Az emberek kevesebb mint fele elégedett a munkahelyével

Az USA-ban a 80-as évek óta minden évben felmérik a dolgozók elégedettségét. Az eredmények azt mutatják, hogy 5 fő oka van annak, hogy az emberek boldogtalanok a munkahelyükön. Az első két helyen természetesen az alacsony fizetés és a munkahely biztonsága áll, utóbbi főként a gazdasági világválság óta. A másik három ok azért érdekesebb - írja a hvg. Az okok 30 éve nem változtak.

A dolgozók - akiknek kevesebb mint a fele elégedett munkahelyével - harmadik leggyakoribb gondként a komoly emberi kapcsolatok hiányát emelte ki. Az emberek szerint nem maradnak sokáig egy cégnél a munkavállalók, így nehezen alakulnak ki szoros barátságok, ez pedig szomorúvá teszi a dolgos hétköznapokat.

A negyedik leggyakoribb ok maga a munka jellege, de ez nem meglepő annak fényében, hogy nemrég kiderült: az emberek mindössze 6 százaléka tud elhelyezkedni álmai munkaterületén.

Az ötödik leggyakoribb ok a munkatársak erőszakossága és neveletlensége, amelynek hátterében a dolgozók szerint a túlzott munkahelyi versengés áll.

hvg.hu
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek