Az LMP tiltakozik a közalkalmazottak "kényszernyugdíjazása" ellen
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatAz LMP szerint az életminőség és a közszolgáltatások színvonalának romlását eredményezi a kormány által tervezett tíz-tizenkétezer közalkalmazott nyugdíjazása.
Szél Bernadett, az Országgyűlés Foglalkoztatási és munkaügyi bizottságának tagja az MTI-hez péntek eljuttatott közleményében bírálta a nemzetgazdasági minisztert, aki szerint hatékonyságnövelést jelent a közalkalmazottak kényszernyugdíjazása.
Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter csütörtökön a jövő évi költségvetésről szólva azt mondta: az önkormányzati, oktatási és egészségügyi reform nyomán jövőre 250 ezer közalkalmazott tér vissza a központi állami körbe, számukra a kormány elrendeli a kötelező nyugdíjba vonulást 62 év felett, így 10-11 ezer fővel csökken a közszféra állománya, amiből mintegy 20 milliárd forintos megtakarítás származik.
Szél Bernadett úgy vélte: az intézkedés által a legtapasztaltabb orvosokat, nővéreket, pedagógusokat, kulturális és szociális területen dolgozókat kényszerítik nyugdíjba. Szerinte ugyanakkor a fiatalok előtt ezzel sem nyílik meg az út. Az intézkedés létszámcsökkenést eredményez, hiszen a közszférában évek óta létszámstop van - közölte.
Kifogásolta azt is: mindeközben a miniszterelnök a nemzeti konzultáció keretében arra vár választ, támogatják-e a nyugdíjas korúak munkaerőpiacon maradását.
Az LMP tiltakozik az intézkedés ellen, mert szerintük nem az embereken kellene spórolnia a kormánynak, hanem a korrupción.

- 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Ne maradjon le a tréningpiac legjobb napjáról! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Főszerepet kapott az AI-színésznő – új korszak kezdődik a kreatív szakmákban?