Az MSZP szerint tömeges intézménybezárások várhatók
A Fővárosi Közgyűlés MSZP-frakciójának vezetője szerint jövőre az önkormányzati szférában tömeges kórház- és iskolabezárásokra lehet számítani. Horváth Csaba szombati budapesti sajtótájékoztatóján a jövő évi költségvetést értékelve azt mondta: az eddig is csődközelben lévő önkormányzatok most valóban csődbe jutnak.
A szocialista politikus szerint a 2012-es büdzsé miatt végveszélyben vannak az önkormányzatok. Horváth Csaba szerint a hazugságokra építő költségvetés helyett reális büdzsére lenne szükség, ehhez pedig tisztán kellene látni, így például az euróárfolyamot nem 268 forintra kellene tervezni.
Szavai szerint a főváros benyújtott költségvetési koncepciója is újabb megszorításokat tartalmaz, és az önkormányzat helyzete is radikálisan romlott a forint gyengülése miatt. Jelezte: az adósságállomány emiatt 18-20 milliárd forinttal nőtt, 285 forintos euró árfolyamon számolva.
Horváth Csaba szerint a kormány "ostoba" politikájával továbbra is bünteti a fővárost. Utalt arra, hogy kormányzati tisztségviselők nemrég azt nyilatkozták, itt az ideje, hogy a főváros a saját lábára álljon. A szocialista politikus szerint ezek a kijelentések azért felháborítóak, mert bár a fővárosiak és az itteni vállalkozások évente 4 ezer milliárd forint adóbefizetést teljesítenek, még a BKV sem kapja meg a működéséhez szükséges támogatást.
Hozzátette: ha a BKV dolgozói csak három napig sztrájkolnának, akkor 42-45 milliárd forint körüli összeget "veszítenénk el valamennyien". Tarlós István (Fidesz-KDNP) főpolgármester eddigi munkáját kritizálva arról beszélt, bár sokan azt mondták, hogy elődei az elmúlt húsz évben rosszul vezették a várost, "úgy tűnik, hogy van lejjebb, lehet rosszabbul vezetni".
Közölte, úgy látja, Orbán Viktor kormányfő és Tarlós István "egymásra licitálva" nem tartják be azt a megállapodást, amelyet még Demszky Gábor főpolgármester és Bajnai Gordon miniszterelnök kötött, és amely garantálta a BKV inflációkövető támogatását.
A 2009. decemberi megállapodásban a Bajnai-kormány azt vállalta, hogy több részletben, összesen 23 milliárd forinttal segíti a BKV működését, ugyanakkor ezt feltételekhez kötötte, többi között az átláthatóság megteremtéséhez a közlekedési vállalat gazdálkodásában.
Horváth Csaba azt hangoztatta, hogy a BKV működésének biztosítása minden másnál fontosabb, mert ha "az ország GDP-jének a motorját" tönkreteszik, az nemcsak Budapestnek árt, hanem az egész országnak.
A költségvetési pénzek elosztásáról szólva felvetette azt is, helyes-e hogy éppen válságévben építenek Debrecenben sportcsarnokot, 10 milliárd forintból.
A szocialista politikus Kósa Lajost, Debrecen polgármesterét, a Fidesz alelnökét a fővárossal kapcsolatban is kritizálta, utalva a főpolgármesterrel folytatott, Budapest jövőbeli jogállását érintő egyeztetésre. Horváth Csaba úgy fogalmazott: "nem érthető, hogy Kósa Lajos mi a fenét keres Budapesten, és (...) mit akar Budapesttel, (...) miért vannak (...) Budapestet tönkre tévő, szétválasztó, felszámoló (...) javaslatai." Azt is érthetetlennek mondta, hogy "Tarlós István mi a fenének egyeztet Kósa Lajossal, aki Budapest szempontjából egy senki, (...) semmi köze Budapesthez."
Tarlós István főpolgármester szerdán bejelentette, hogy megegyezett Kósa Lajossal, a Fidesz ügyvezető alelnökével az önkormányzati törvény Budapestre vonatkozó részeiről. Sajtótájékoztatóján úgy fogalmazott: Budapest a jövőben is egységes marad. Közlése szerint a megegyezés értelmében a főváros települési önkormányzatnak számít majd, amely települési és területi feladatokat is ellát.
Szólt arról is, hogy a több kerületet érintő beruházások továbbra is a főváros hatáskörében maradnak, de a főváros átadhat feladatot a kerületeknek.
Korábban vita volt a főpolgármester és Debrecen polgármestere között az önkormányzati törvényhez benyújtott, Budapestet érintő módosító indítványok miatt.

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?