kapubanner for mobile

"Nem tudta feldolgozni, hogy elveszíti élete munkáját" - meghalt Szamos Miklós

Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokat

A legendás budavári Ruszwurm cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós, néhány órával azután hunyt el szívinfarktusban, hogy az önkormányzat végrehajtókkal bezáratta az üzletet – írja a Blikk. A marcipánkészítés mestereként és közgazdászként is ismert Szamos a beszámolók szerint nem tudta feldolgozni, hogy elveszíti élete munkáját.

A Blikk beszámolója szerint tragikus fordulatot vett a budavári Ruszwurm cukrászda körül kialakult jogvita: a legendás üzlet tulajdonosa, Szamos Miklós szívinfarktusban meghalt, néhány órával azután, hogy az önkormányzat végrehajtókkal bezáratta a Mátyás-templom közelében működő cukrászdát.

A Blikk úgy tudja, hogy a 71 éves cukrászmester és közgazdász „szó szerint beleszakadt a szíve” abba, hogy elveszítette élete munkáját.

Szamos a híres marcipántermékeiről ismert cukrászdinasztia tagja volt. Cége 1994-ben szerezte meg a Ruszwurm márkanevét és berendezéseit, az üzlethelyiséget azonban az önkormányzattól bérelte. A 2010-es évek közepén bérleti díjvitába keveredtek: több mint húsz évig változatlanul alacsony díjat fizettek, amit a kerület megemelt volna, de a cég nem fogadta el. A pereskedés után az önkormányzat nyert, és mivel a több mint 300 millió forintos tartozást nem rendezték, szerdán visszavette az üzlethelyiséget.

A cukrászda közösségi oldalán csütörtökön jelentették be a tragédiát:

„Kedves Vendégeink a Ruszwurm Cukrászda utólsó bejegyzését írom. Tegnap az önkormányzat elvette 20 ember munkáját, bezáratta a Ruszwurm Cukrászdát. A tulajdonos a mi fönökünk nem tudta feldolgozni hogy elveszíti élete munkáját és délután belehalt ebbe a fájdalomba. Nincsenek tovább szavak, csak az üresség maradt.”

A Ruszwurm cukrászda 1827-es alapítása óta a Vár egyik legismertebb vendéglátóhelye volt, amely a helyiek és a turisták körében is népszerűségnek örvendett. Szamos Miklós halálával nemcsak egy ikonikus cukrászmester, hanem egy több generációs cukrászhagyomány őrzője is távozott.

Génekben rejlik a Szamos Marcipán sikerének titka

- olvassa el korábbi cikkünket! 

  • 2026.09.11BCM - Üzletmenet-folytonosság menedzsment képzés Az intenzív, workshop jellegű program célja, hogy a résztvevők képessé váljanak egy ISO 22301:2019 alapú üzletmenet-folytonossági irányítási rendszer (BCMS) tervezésére, bevezetésére és fenntartására.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek