Csaló HR-es: fiktív munkavállalók, fizetésként elcsalt százmilliók
Két egészségügyi intézményt érintő, félmilliárd forintot meghaladó kárértékű csalássorozat ügyében több mint ötven gyanúsítottat hallgattak ki a budapesti gazdaságvédelmi nyomozók, írja a Police.hu.
Egy fővárosi kórház főigazgatójának 2022 májusában tett feljelentése nyomán indult büntetőeljárás adatai alapján az intézmény egyik vezető beosztású humánpolitikai munkatársa az előző évben húsz olyan személyt rögzített munkavállalóként, akik sohasem dolgoztak a kórházban. A fiktív alkalmazottak valódi bankszámláira 11 hónap alatt több mint 246 millió forint bért és egyéb juttatást utaltak - írta le az esetet a Police.hu.
A BRFK gazdaságvédelmi nyomozói azt is feltárták, hogy az 50 éves nő korábbi munkahelyén, egy másik egészségügyi intézetben is fiktív alkalmazottakat rögzített egy beosztottja segítségével. Ott 51 ember után csaknem 332 millió forintot utalt át 2016 és 2021 között, a nem létező dolgozóknak pedig szerződéseket és egyéb iratokat hamisított. Az utalásokhoz szükséges bankszámlák nyitását strómanokon keresztül a vezető beosztású HR-es nő férje és egy másik férfi intézte. A számlatulajdonosok tudatában voltak, hogy bűncselekményben segédkeznek, amiért többször anyagi ellenszolgáltatást kaptak. A nyomozók összesen 49 embert hallgattak ki pénzmosás bűntett megalapozott gyanújával.
A négy szervezőt különösen nagy kárt okozó, bűnszövetségben és üzletszerűen, információs rendszer felhasználásával elkövetett csalás és más bűncselekmények megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki, a HR-es nő férjét ezen kívül pénzmosással, őt magát pénzmosással és hamis magánokirat felhasználásával is gyanúsítják. A rendőrök a hamis iratok mellett két autót, négymillió forintot és egy jachtot is lefoglaltak. Valamennyi gyanúsított szabadlábon védekezik.
Police.hu
- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek


Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?