kapubanner for mobile

Az újranyitás is nagy kihívást okozhat a turizmusnak

Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokat

Nagy kérdés, hogy lesz-e elég munkaerő a turisztikai szektorban, melyben rengeteg volt a kényszerű pályaelhagyó.

A Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének elnöke az InfoRádiónak arról beszélt, hogy az újranyitás több szempontból is kihívás elé állíthatja a szállodákat és vendéglátóhelyeket. Flesch Tamás szerint 90-95 százalékos volt a visszaesés a szállodaiparban és a kereskedelmi szálláshelyeken. Előrejelzései szerint a belföldi turizmus már a nyáron élénkülhet, a budapesti szállodákba pedig legkorábban ősszel térhet vissza a külföldi vendégforgalom. Az újranyitást leginkább a munkaerőhiány nehezíti majd meg, ugyanis a turisztikában dolgozóknak mintegy fele lett kényszerű pályaelhagyó az elmúlt évben.

A legnagyobb probléma, ami most foglalkoztatja a turisztikai szektorban az maradtakat, az az, hogy miként lesz elegendő munkaerő, és hogy milyen áron lesz. A 400 ezer emberből nagyjából 200 ezer nem dolgozik momentán az ágazatban, az újranyitáskor pedig majd fokozatosan kell visszavenni a dolgozókat” - jelentette ki Flesch Tamás. Mint elmondta, a dolgozók utánpótlása is akadozhat, ugyanis az elmúlt időszakban sok diploma előtt álló fiatalnak maradt el a szállodákban, vendéglátóhelyeken teljesítendő kötelező szakmai gyakorlata.

InfoStart
fotó: pexels
  • 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Ne maradjon le a tréningpiac legjobb napjáról! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek