kapubanner for mobile

Az ünnepek alatt is folytatódhat a sztrájk a közlekedésben Franciaországban

A sofőrök és mozdonyvezetők körülbelül kétharmada sztrájkol, ezért nem javult a helyzet a párizsi közlekedésben.

Nem rajzolódott ki kompromisszum hétfőn Franciaországban a kormány és a nyugdíjreform ellen második hete sztrájkoló szakszervezetek között, és a patthelyzet miatt akár az év végi ünnepek alatt is folytatódhat a vasúti és a városi közösségi közlekedést lebénító munkabeszüntetés. Jóllehet a sztrájkolók száma valamelyest csökkent a tiltakozás kezdete óta, a párizsi közlekedésben nem volt érezhető javulás hétfőn, miután a sofőrök és a mozdonyvezetők vesznek részt legnagyobb arányban a munkabeszüntetésben: mintegy kétharmaduk sztrájkol.

A metróvonalak többsége továbbra is zárva tart, a külvárosi vonatok jelentős fennakadásokkal közlekednek, a buszoknak mintegy a fele indult el. A főváros körüli körgyűrűn csaknem 630 kilométeres dugó alakult ki a reggeli órákban, dupla annyi, mint amennyi reggelenként megszokott. A szuperexpresszek (TGV) harmada, a regionális vonatok negyven százaléka közlekedett. Miután a patthelyzet miatt egyre inkább úgy tűnik, hogy az év végi ünnepek alatt is folytatódhat a sztrájk a közlekedésben, a tiltakozók és a kormány egymást vádolják az ország lebénításával.

A felmérések azt mutatják, hogy a franciák szerint a kormányt terheli a felelősség a kialakult helyzet miatt, a többségük támogatja a tiltakozást, ugyanakkor 55 százalékuk azt szeretné, ha a sztrájkot felfüggesztenék a szakszervezetek az ünnepek idejére. "Ha a kormány visszavonja a tervezetet, komolyan tárgyalhatunk arról, hogyan javítható a nyugdíjrendszer, és minden rendben lesz. Egyébként viszont a sztrájkolók döntik el, hogy mit kell tenniük a továbbiakban" - mondta Philippe Martinez, a sztrájkot meghirdető legradikálisabb szakszervezet, a CGT vezetője egy hétfői interjúban.

"Sztrájkolni legitim, de tiszteletben lehet tartani az olyan pillanatokat, mint az év végi ünnepek, amikor mindenki hazatér a családjához" - mondta Elisabeth Borne közlekedési miniszter a France2 közszolgálati televízióban, "felelőtlenséggel" vádolva azokat, akik "elrontják a franciák szabadságát". Keddre a szakszervezetek újabb országos tiltakozónapot hirdettek, és az elmúlt két hétben harmadik alkalommal utcára hívják a tiltakozókat, miután a kormány kitart a jelenlegi 42 féle nyugdíjrendszer egységesítése mellett. A legnagyobb ellenállást a tiltakozók részéről az váltja ki, hogy bár a jelenleg érvényes 62 éves nyugdíjkorhatárt a kormány nem akarja módosítani, de a pontrendszerrel arra késztetné a franciákat, hogy tovább dolgozzanak, s a teljes összegű nyugdíjjogosultsághoz a 64 éves kort jelölte meg. Ugyanakkor 64 éves kortól mindenkit alanyi jogon megilletne egy 1000 eurós minimál nyugdíj. A minimál nyugdíj jelenleg nem éri el a 700 eurót.


A legnagyobb francia szakszervezet a CFDT reformpárti, és elviekben támogatja a nyugdíjrendszerek egységesítését, de a főtitkár Laurent Berger úgy vélte, a kormány "átlépte a határvonalat" azzal, hogy 64 évre emelte a teljes jogosultság idejét, ezért csatlakozott a munkabeszüntetéshez, s a keddi tiltakozónapot valamennyi szakszervezet együtt rendezi. A kormány jelezte: készen áll további tárgyalásokra, de újabb egyeztetés csak a keddi tiltakozónap után, szerdán vagy csütörtökön várható. A válság feloldása azért is nehéznek érkezik, mert a szociális partnerekkel két éve egyeztető Jean-Paul Delevoye kormánybiztos helyzete meggyengült, amióta érdekellentéttel gyanúsították meg a be nem jelentett jövedelmei miatt.

MTI
  • 2026.02.11HR 2026 – kevesebb mozgástér, nagyobb elvárások? - Mit léphet a HR, ha mégis üzleti hatást akar elérni? Egy intenzív, interaktív délelőtt HR- és vállalati vezetőknek, ahol nagymintás regionális kutatások eredményeit mutatjuk meg: hol tart a magyar HR, és milyen 3–5 prioritással lehet 2026-ban is mérhető üzleti hatást elérni. Kerekasztal és kiscsoportos munka várja a HR-vezetőket a HR öt kritikus területén, felkészülve 2026 legtöbbet hozó HR-fejlesztéseire.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.03.18Six Sigma Green Belt képzés A KÉPZÉS CÉLJA: A tréning résztvevői megismerik a TQM-ben, mint menedzsmentrendszerben rejlő lehetőségeket. A tréning résztvevői gyakorlati jártasságra tesznek szert a 6 Sigma módszertan alkalmazásában, és képesek lesznek önállóan 6 Sigma projekteket vezetni a vállalatuknál. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.03.26recruiTECH x HRTECH konferencia A recruiTECH x HRTECH konferencia HR vezetőknek, toborzóknak, toborzási vezetőknek, employer branding és L&D szakembereknek szól, akik a munkaerőpiaci kihívásokra már technológia-alapú, jövőálló megoldásokat keresnek, és hatékonyabb HR működésben gondolkodnak.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Gyanúsan sok a beteg az ünnepek körül – ezért változtat a kormány a táppénzen

Romániában nem fizetik többé a betegszabadság első napját, az erről szóló sürgősségi kormányrendelet február elsején lépett hatályba. A... Teljes cikk

Újabb cég rúg ki több száz embert az AI miatt

A vállalat az irodái méretét is csökkenti. Teljes cikk

Felmérés: az egészségügyben továbbra is fennáll a nemek közötti bérszakadék

Egy friss kutatás az egészségügyben dolgozók közti bérszakadékot vizsgálta, valamint azt, hogy mennyire tartják fontosnak az amerikai munkavállalók... Teljes cikk