Befejeződött a patikusok kétórás demonstrációja
Csütörtökön délelőtt 10 órakor befejeződött a patikusok kétórás tiltakozó demonstrációja - értesültek országszerte az MTI tudósítói.
Csütörtökön csaknem az összes magyarországi patika reggel nyolc óra helyett tíz órakor nyitott ki, és a patikusok ebben az időszakban csak a sürgősnek minősülő gyógyszerkiadást vállalták. Mint jelezték, a tiltakozással azt szeretnék elérni, hogy a kormány vonja vissza patikaliberalizációs elképzeléseit. Délelőtt kilenc órára Molnár Lajos egészségügyi miniszter megbeszélésre hívta Hávelné Szatmári Katalint, a Magyar Gyógyszerész Kamara elnökét.
A tárca sajtóosztályán arról tájékoztatták a távirati irodát, hogy a tanácskozás jelenleg is tart. Ritoók Emese, az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ) szóvivője azt közölte az MTI-vel, hogy csütörtökön reggel a szolgálat munkatársai szúrópróbaszerűen ellenőrizték a patikák nyitva tartását. Az ellenőrzés eredményét kora délutánra összegzik tette hozzá.
A tárca sajtóosztályán arról tájékoztatták a távirati irodát, hogy a tanácskozás jelenleg is tart. Ritoók Emese, az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ) szóvivője azt közölte az MTI-vel, hogy csütörtökön reggel a szolgálat munkatársai szúrópróbaszerűen ellenőrizték a patikák nyitva tartását. Az ellenőrzés eredményét kora délutánra összegzik tette hozzá.
- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?