Bekokainozott bankárok döntötték be a világgazdaságot?
A bankárok kokainhasználatát teszi felelőssé a világgazdasági válságért David Nutt, a brit kormány korábbi fő drogtanácsadója. A mostanában megtépázott hírnevű szakértő szerint a szer okozta önbizalom-növekedés miatt felelőtlenül hoztak befektetési döntéseket - írja az Index.hu
A professzor merész kijelentéseiről ismert, például szerinte már a Barings Bank 1995-ös csődjéhez is a kokain vezetett. A szakértő akkor kezdte elveszíteni a hitelét, amikor az ecstasy veszélyeit a lovagláséhoz hasonlította, illetve azt állította, hogy az LSD kevésbé ártalmas az alkoholnál, valamint ellenezte a varázsgomba betiltását.
A Guardian egyik szerzője szerint azonba lehet abban valami, hogy a kokain hozzájárult a válsághoz. Állítólag Bernie Madoff irodáját csak Északi-sarkként ismerték, állítólag annyi "hó" volt ott, és nyílt titok volt, hogy Jimmy Cayne, a Bear Stearns volt vezérigazgatója egy kokainnal teli gyógyszeres üveget hord magánál - idézi az Index.hu.
A Guardiannál dolgozó volt bankár szerint a drog hatása alatt a Wall Street-i alkalmazottak igen meggyőzően tudtak beszélni olyan dolgokról, amikhez nem értettek, és csak bekokainozott pojácák vennének több milliárd dollárnyi gyanús kötvényt.
Index.hu
- 2026.05.20Pannon HR Konferencia Debrecen Célunk, hogy lehetőséget biztosítsunk a HR-es közösségnek, hogy megvitassák az aktuális kihívásokat, trendeket, valamint hogy szakmai újdonságokkal ismerkedhessenek meg.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.21Fókuszban a Hard HR A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Pályázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
Egy friss kutatás szerint az Egyesült Királyságban 6,1 millió olyan vezetői pozícióban lévő munkavállaló van, akik nincsenek felkészülve a... Teljes cikk
Egy korábbi rendőrségi dolgozó súlyos fegyelmi eljárás alá került, miután kiderült, hogy furfangos módszerrel szimulálta a folyamatos online... Teljes cikk
Magyar Péter felszólította a leköszönő Orbán-kormányt, hogy szerdai ülésén döntsön arról: a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a jövőben akár... Teljes cikk
- A diploma már nem elég: brutális valóság vár a Z generációra a munkaerőpiacon 3 hónapja
- Nem csak a Z generáció problémája - Az egész ellátórendszerre hatással lehet, hogy a fiatalok nehezen jutnak lakáshoz 3 hónapja
- Melyik generáció küzd meg a legnehezebben a munkaképtelenséggel? 4 hónapja
- Robbanás előtt a magyar oktatás: az AI miatt eltűnhetnek a tantárgyak és a tantermek 6 hónapja
- HR forradalomból HR válság? Így verheti szét az AI a szakmát 6 hónapja
- Világszintű pályakezdőválság: miért a Z generáció lép be a legnehezebb a munkaerőpiacra? 6 hónapja
- Kutatás: Amerikában a fiatalok közel 9%-a iszik vagy drogozik a munkahelyén 10 hónapja
- Isten hozott január! Íme pár tipp, hogy éljük túl a legdepressziósabb hónapot 1 éve
- Bedrogozva állt munkába a vonatvezető, de lekapcsolták a rendőrök 1 éve
- Kik lettek a legjobb cégvezetők? - kimagaslóan sok nő vehetett át elismerést 1 éve
- Új felsővezető az MBH Bank önkormányzati üzletágánál 1 éve

Amikor a HR ég ki: miért hagyják el a szakemberek a pályát?