kapubanner for mobile

Belgiumot sem árasztották el a kelet-európaiak

Mindössze 263 új munkavállalási engedélyt adtak ki Belgium franciaajkú országrészében, Vallóniában azóta, hogy tavaly májustól az ország részlegesen megnyitotta munkaerőpiacát a kelet-európai új EU-tagországok előtt - jelentette a La Libre Belgique című belga napilap.

A csatlakozási szerződések értelmében az Európai Unió régebbi tagországai három lépcsőben legfeljebb hét évig fenntarthatják az új államok munkaerejének vándorlását akadályozó korlátozásokat. Tavaly májusban - több más ország mellett - Belgium úgy határozott, hogy részlegesen, bizonyos ágazatokban feloldja a tilalmat. Ezt követően adtak ki tavaly 148, idén az első három hónapban 115 munkavállalási engedélyt Vallóniában a szóban forgó személyeknek.

Vezércikkében a La Libre Belgique rámutatott: ez újabb bizonyítéka annak, hogy Nyugat-Európában nem következett be a kelet-európai munkaerő inváziója. A lap egyúttal arra biztatta a kormányt, hogy a következő határidőkor - 2009-ben - döntsön a korlátozások teljes feloldása mellett.

  • 2026.11.19Dr. Berke Gyula - Nehéz munkavállalói helyzetek - figyelmeztetéstől a munkaviszony megszüntetéséig Hogyan kezelhetők jogszerűen a nehéz munkavállalói helyzetek, a teljesítményproblémáktól a kötelezettségszegésig? Előadásunk bemutatja a figyelmeztetés, a felmondás és a munkaviszony megszüntetésének legfontosabb szabályait, valamint a megfelelő dokumentáció szerepét.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.24A megtartás kulcsa 2026 – Vezetői konferencia Mitől lesz egy munkahely valóban megtartó? 6700 fős országos kutatás, vezetői kerekasztalok és jó gyakorlatok. Hallgasd meg azokat a vezetőket, akik a megtartást a gyakorlatban is sikeresen megvalósítják!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.12.03Dr. Sipka Péter - Mesterséges intelligencia a munkavégzésben - lehetőségek, korlátok és felelősség Hogyan használható biztonságosan és jogszerűen a mesterséges intelligencia a munkahelyen, különösen a HR-területen? Előadásunk bemutatja az AI-használat jogi és adatvédelmi korlátait, a felelősségi kérdéseket és a belső szabályozás legfontosabb szempontjait.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.12.09Dr. Kollár Gergő - Munkáltatói ellenőrzés és adatvédelem - e-mail, kamera, home office Meddig terjedhet a munkáltatói ellenőrzés, és hogyan védhető a munkavállalók magánszférája? Előadásunkon bemutatjuk az ellenőrzés legfontosabb jogi és adatvédelmi szabályait, gyakorlati példákkal.info button Részletek ticket button Jegyek