Béremelést és mielőbbi oltást szeretnének a postások
A Kézbesítők Szakszervezetének elnöke szerint a kézbesítők bruttó bére nem lehetne alacsonyabb 300-350 ezer forintnál, de állami segítség nélkül nincs lehetőség ekkora bérfejlesztésre.
Két postai szakszervezet is azt kéri a kormánytól, hogy járjon száz százalékos táppénzt a postai dolgozóknak, és soron kívül oltsák be őket, ám egyelőre nem kaptak választ - írja a Népszava. A lap szerint a postások emellett a bérükkel is elégedetlenek. A Népszava megszólaltatott egy nyugat-magyarországi faluban dolgozó kézbesítőt, aki bruttó 137 ezer forintot keres és napi 5 órában foglalkoztatják, mert többre nincs keret. Annyi küldeményt kell kézbesítenie, hogy kénytelen túlórázni. Tusz Ferenc, a Kézbesítők Szakszervezete (KÉSZ) elnöke szerint a vidéken dolgozó kézbesítők gyakran kerülnek ilyen helyzetbe. Mint mondta, elfogadhatatlan, hogy a 15-20 éve dolgozó postások sem kapják meg a kellő megbecsülést, és bérük a bruttó 219 ezer forintot sem éri el.
Az állam nem támogathat saját céget, ez ugyanis uniós tilalom alá esik, és ez érvényes a Magyar Postára is. Mint Tusz Ferenc elmondta, a járványhelyzet miatt több ország is a tilalom ideiglenes felfüggesztését kérte az uniótól. A KÉSZ elnöke szerint a kézbesítőknek legalább bruttó 300-350 ezer forintos bért kéne biztosítani, de állami segítség nélkül ekkora bérfejlesztésre nincs lehetőség.
Népszava
fotó:pexels
Az állam nem támogathat saját céget, ez ugyanis uniós tilalom alá esik, és ez érvényes a Magyar Postára is. Mint Tusz Ferenc elmondta, a járványhelyzet miatt több ország is a tilalom ideiglenes felfüggesztését kérte az uniótól. A KÉSZ elnöke szerint a kézbesítőknek legalább bruttó 300-350 ezer forintos bért kéne biztosítani, de állami segítség nélkül ekkora bérfejlesztésre nincs lehetőség.
Népszava
fotó:pexels
- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?