kapubanner for mobile

Beszélő kezű tolmács kerestetik

A jelbeszéd nem a cikornyás nyelvek egyike, a gesztusoknak célba kell találniuk. Németországban viszonylag elterjedt, sokak számára mégis idegenebb, mint az angol és a francia. "Állandó jeltolmácshiányban szenvedünk" - mondja Werner Vollmer, annak a Paulina württembergi királyné nevét viselő ifjúságvédő intézetnek (Paulinenpflege) az egyik vezetője, amely halláskárosult gyerekekkel is foglalkozik.

A hiányt észlelve a baden-württembergi Winnendenben működő szociális intézmény egy Németország-szerte egyedülálló kezdeményezésként jeltolmács kollégiumot indít, ahol a szakosodott főiskolákra való bejutást biztosító végzettség (egyfajta érettségi) megszerzése mellett a diákok a halláskárosultak kommunikációjának fortélyait is elsajátíthatják.

A kurzus idén nyáron kezdődik, az első évfolyam elindításához legkevesebb húsz jelentkezőre van szükség; ebből tizennégyet már kipipálhat az intézmény. "Nagy az érdeklődés" - jegyzi meg Vollmer. A kollégium tanrendjében a matematika, a német, a biológia mellett német jelbeszéd és "más közlési formák" (például írott tolmácsolás) is szerepelnek, csakúgy, mint pszichológia, retorika és kommunikáció.

A hallgatók gyakorlati tapasztalatokat is szerezhetnek az intézetben, ahol mintegy háromszáz halláskárosult, illetve beszédben akadályozott tanul és él. A kétéves képzést az intézet és a tartomány finanszírozza, a hallgatók havonta 30 eurót (8400 forintot) fizetnek tanulmányaikért.

"Az ajánlat olyan fiataloknak szól, akik nyitottak a szociális és keresztény-erkölcsi ügyek iránt" - hangsúlyozza Beate Löffler, az intézmény gyógypedagógiai iskolájának igazgatója. A tanfolyam nem biztosít ugyan jeltolmács végzettséget, mégis jelentős előnyökkel jár, például azoknak a szociális hivatást választóknak, akik sokat profitálhatnak a különleges tudásból. És a végzősök előtt természetesen nyitva áll minden ajtó, amihez érettségi kell.

Vollmer szerint a jeltolmácsok iránt igen nagy a kereslet. Németországban hozzávetőleg 80 ezer ember - vagyis minden ezredik német állampolgár - elvesztette hallását négyéves kora előtt. Míg korábban az volt a bevett álláspont, hogy a fogyatékosok tanuljanak meg szájról olvasni, ma már hivatalosan is elismerik a jelbeszédet mint kommunikációs formát. A tartományi egyenjogúsági törvény értelmében például a szülői értekezleteken is megkövetelhető tolmács használata.

Mégis, túl kevés halló ember tanulja meg ezt a nyelvet. A baden-württembergi halláskárosultak szövetségének közvetítő központja negyven jeltolmácsot tart nyilván. Ez nem elég, nagyjából százra lenne szükség - jegyzi meg Vollmer. A legtöbbször szabadfoglalkozású tolmácsoknak sokszor nagy utat kell megtenniük, hogy eleget tegyenek egy-egy megbízásnak, éppen ezért óránként akár 45 eurós (körülbelül 13 ezer forintos) tiszteletdíjat is elkérhetnek.

A Paulinenpflege munkatársai szerint tudásgazdagító a hallássérültekkel való munka, a jelbeszéd elsajátítását pedig kifejezetten izgalmasnak tartják.
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek