Bezár 29 fiókot az UniCredit
Az UniCredit Bank optimalizálja fiókhálózatát, amelynek első lépéseként az idén 29 fiókot megszüntet Budapesten és vidéken - közölte a hitelintézet.
A közlemény ismerteti, hogy a következő 2-2,5 évben optimalizálja a fiókhálózatot az UniCredit Bank. Az igazgatóság javaslata szerint ennek első lépéseként idén 29 fiók olvad be más fiókokba Budapesten és vidéken. A befogadó fiókok az összeolvadás révén megemelt létszámmal szolgálják ki a megnövekedett ügyféligényeket.
Az összevonások következtében a bank munkatársainak létszáma 62-vel (3,6 százalékkal) csökken a tavalyi záró létszámhoz képest, valamint nyolccal kevesebb városban lesz fiókja a pénzintézetnek. Az UniCredit tervei között szerepel, hogy - az online és telefonos kiszolgálás mellett - készpénzbefizetésre is alkalmas ATM-ekkel is ügyfelei rendelkezésére áll majd ebben a nyolc városban.
A bank terveinek része, hogy az év végéig négy fiókot a jelenleginél nagyobbá és kényelmesebbé alakít át az UniCredit, és előkészíti a fiókhálózat további modernizálását.
Az UniCredit továbbfejleszti ügyfél-kiszolgálási modelljét is: a folyamat kiemelt része lesz az eddigi digitális csatornák megerősítése és újabb eszközök bevezetése. A beruházás összege a tervek szerint eléri a 10 millió eurót. A következő másfél évben megújul az internetbanki szolgáltatás, valamint az elektronikus ügyintézés szerepe is fokozatosan nő, ami a lakossági és a vállalati ügyfélkört egyaránt érinti majd.

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?