Biogázüzem épül a Héjja jóvoltából
Hő- és villamos energia termelésére alkalmas biogázüzemet épít Felgyőn a Héjja Testvérek Kft. egymilliárd forintos beruházással - erősítette meg a Napi Gazdaság információját Héjja László ügyvezető igazgató.
A beruházás előkészítése már elkezdődött. A több mint ezer hektáron gazdálkodó, elsősorban szántóföldi növénytermesztéssel, valamint sertéstenyésztéssel és húsfeldolgozással foglalkozó csongrádi székhelyű társaság az évente keletkező mintegy 36, 5 ezer tonnányi hígtrágyát, 10 ezer tonnányi szalmát és kukoricaszárat dolgozza fel a biogázüzemben.
Az ügyvezető igazgató azt is elmondta, a megtermelt energia egy részét az üzem használja majd, a felesleget pedig a helyi áramszolgáltatónak értékesítik. A technológia lehetővé teszi, hogy a keletkező salakanyagot trágyaként hasznosítsák. Az új üzem az energia-megtakarításon kívül évente várhatóan mintegy 50 millió forintnyi pluszbevételt is hoz majd a cégnek.
A 125 dolgozót foglalkoztató társaság számára egyre nagyobb terhet jelent az évi mintegy 50 millió forintos villany- és gázszámla. A 2010-re elkészülő beruházást saját erőből, hitelből, valamint pályázati források segítségével tervezik megvalósítani - közölte Héjja László.
Napi Gazdaság

- 2026.11.19Dr. Berke Gyula - Nehéz munkavállalói helyzetek - figyelmeztetéstől a munkaviszony megszüntetéséig Hogyan kezelhetők jogszerűen a nehéz munkavállalói helyzetek, a teljesítményproblémáktól a kötelezettségszegésig? Előadásunk bemutatja a figyelmeztetés, a felmondás és a munkaviszony megszüntetésének legfontosabb szabályait, valamint a megfelelő dokumentáció szerepét.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.24A megtartás kulcsa 2026 – Vezetői konferencia Mitől lesz egy munkahely valóban megtartó? 6700 fős országos kutatás, vezetői kerekasztalok és jó gyakorlatok. Hallgasd meg azokat a vezetőket, akik a megtartást a gyakorlatban is sikeresen megvalósítják!
Részletek
Jegyek
- 2026.12.03Dr. Sipka Péter - Mesterséges intelligencia a munkavégzésben - lehetőségek, korlátok és felelősség Hogyan használható biztonságosan és jogszerűen a mesterséges intelligencia a munkahelyen, különösen a HR-területen? Előadásunk bemutatja az AI-használat jogi és adatvédelmi korlátait, a felelősségi kérdéseket és a belső szabályozás legfontosabb szempontjait.
Részletek
Jegyek
- 2026.12.09Dr. Kollár Gergő - Munkáltatói ellenőrzés és adatvédelem - e-mail, kamera, home office Meddig terjedhet a munkáltatói ellenőrzés, és hogyan védhető a munkavállalók magánszférája? Előadásunkon bemutatjuk az ellenőrzés legfontosabb jogi és adatvédelmi szabályait, gyakorlati példákkal.
Részletek
Jegyek

Conflict Night: rémálom HR-helyzetek a színpadon