Bírság munkahelyi trágár beszédért
Ezer dollár - mintegy 160 ezer forint - bírsággal sújtottak és egy hónapra felfüggesztettek állásából szitkozódása miatt egy New York-i taxist. A férfit kollégája perelte be trágárkodásáért.
Az eset Manhattanben, egy taxiállomáson történt. A hajba kapó felek egyikének sem volt éppen utasa. A szóváltásra akkor került sor, amikor az egyik taxis elállta az utat a másik elől, aki viszonzásból rádudált. A szitkozódó ellen rendőrt hívott a becsmérelt, és per lett az ügyből. A bíró eredetileg csak 350 dolláros büntetést akart kiszabni, de a taxivállalat elnöke másként határozott. Ezer dollárra emelte az összeget, ráadásként egy hónapra felfüggesztette állásából a "piszkos szájú" alkalmazottat.
- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?