kapubanner for mobile

A szakértő szerint felhígult a taxisszakma, vannak, akik jogosítvány nélkül dolgoznak

Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokat

Olyanok is dolgoznak a szakmában, akikről kiderül, hogy általános iskolai végzettségük sincs. A Nemzetgazdasági Minisztérium parlamenti államtitkára szerint túl sok a taxis.

A szakértő szerint felhígult a taxisszakma, vannak, akik jogosítvány nélkül dolgoznak

forrás: unsplash

Az elmúlt időszakban a taxis szakma valóban felhígult és a pandémia óta a szükségesnél is több autó van az utakon - mondta az InfoRádióban Metál Zoltán, az Országos Taxis Szövetség elnöke annak kapcsán, hogy a problémák az Országgyűlésben is napirendre kerültek.  Metál Zoltán szerint meg kéne erősíteni az ellenőrzéseket, ugyanis sok olyan vezető jelent meg a taxisok közt, akikről a vizsgálatok után kiderült, hogy jogosítványuk és általános iskolai végzettségük sincsen. Az Országos Taxis Szövetség elnöke szerint hamis papírok kerültek elő és az érintettek sok esetben nem rendelkeztek semmilyen igazolvánnyal, ezért lenne szükséges a fokozott hatósági jelenlét.

Az Országgyűlés keddi ülésén Fónagy János, a Nemzetgazdasági Minisztérium parlamenti államtitkára is hangsúlyozta, hogy túl sok a taxis.  „Magyarországon hosszú évtizedekig átlagosan mintegy 10 ezer taxis működött, ebből durván 5 ezer vidéken és ugyanennyi Budapesten és közvetlen környezetében. Ez a szám az utóbbi időben mintegy 12 500-ra gyarapodott” – mondta. Mint kifejtette, ennyi taxisra nincs piaci igény, és emiatt kiújul a szervezetek és cégek között a piacért folytatott harc.

 

Metál Zoltán határozottabb hatósági fellépést sürget. Mint elmondta, másfél éve jelezte a szervezet a vizsgaközpontok vezetőinek, hogy érezhető és látható, hogy egyesek okoseszközök segítségével, csalással mennek át a vizsgán.

Arra is kitért, hogy a szövetség levélben kérte rá a kormányt, hogy szigorítsanak a vizsgafeltételeken, például, hogy harmadik országból érkező gépkocsivezető még tolmáccsal se vehessen részt a vizsgákon, hiszen a magyar vállalkozások és munkavállalók védelme kiemelt és fontos feladat.  A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara is fontosnak tartaná ezt a lépést.

 

InfoStart

fotó: unsplash

  • 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.11BCM - Üzletmenet-folytonosság menedzsment képzés Az intenzív, workshop jellegű program célja, hogy a résztvevők képessé váljanak egy ISO 22301:2019 alapú üzletmenet-folytonossági irányítási rendszer (BCMS) tervezésére, bevezetésére és fenntartására.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek