Megszavazta a főváros a taxisrendelet-módosítást, ami ellen tüntettek a taxisok
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatMódosította a taxirendeletet szerdán a Fővárosi Közgyűlés, amely az átláthatóságot és az utasbiztonságot növelő szabályozást is elfogadott.
A Karácsony Gergely által jegyzett javaslatot a képviselők 22 igen szavazattal fogadták el, a Fidesz-KDNP képviselőinek tartózkodása mellett.
A rendelet módosításának célja, hogy a személytaxi-szolgáltatás átláthatóbb és biztonságosabb legyen, valamint lehetővé tegyék a hatékonyabban ellenőrizést - írták az elfogadott javaslatban, amely tarifaemelésről nem rendelkezett.
A létszámszabályozást és tarifaemelést követelő taxisok még szerda este, a közgyűlési ülés nyilvános részének befejezését követően is a Városháza körüli utcákban álltak. Váczi Norbert, a Fővárosi Taxis Egyesület társelnöke a Városházánál szerda reggel a sajtó képviselőinek elmondta: a szakmai szervezetek csaknem egy éve tárgyalnak a fővárossal. Kérték a taxis tarifák megváltozott gazdasági helyzethez igazítását, azaz tarifaemelést és évenkénti automatikus korrekciót. Kérték továbbá a taxisok létszámának szabályozását, azaz létszámstopot és az illegális személyszállítás felszámolását.
Ahogy arról beszámoltunk, a taxisok szerdán tüntetést szerevztek több helyszínre a Városházán tartandó taxi rendelet módosítás miatt. Mint a 444 írja, a BRFK szerin a szerda délelőtti forgalomlassító tüntetésen a rendőrökt a Margit hídon nyolc taxissal szemben szabálysértési feljelentést tettek, hat esetben helyszíni bírságot szabtak ki, illetve az Andrássy útról két taxit szállíttattak el, vezetőikkel szemben szabálysértési feljelentést tettek. Kora este is voltak tiltakozások. Az Erzsébet híd Budáról Pest felé vezető oldalán néhány taxi megállt a buszsávban, majd rendőri felszólításra tovább haladtak. A portál szerint a taxisok este is több helyen akadályozták a közlekedést a lassú haladásukkal, amiért a rendőrök a Szabadság hídon helyszíni bírságot szabtak ki.
MTI
- 2026.09.11BCM - Üzletmenet-folytonosság menedzsment képzés Az intenzív, workshop jellegű program célja, hogy a résztvevők képessé váljanak egy ISO 22301:2019 alapú üzletmenet-folytonossági irányítási rendszer (BCMS) tervezésére, bevezetésére és fenntartására.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

HR katasztrófa romkom jelmezben: a Munkahelyi románc